Súlyos baleset történt a Gyál és az M5-ös autópálya között húzódó bekötőúton. A sztráda felé közlekedett egy Landini típusú pótkocsis traktor, amibe kanyarodás közben, nagy erővel belecsapódott egy motor. A helyszínre elsőként a gyáli orvosi ügyelet ért a helyszínre, ő kezdte meg a sérültek ellátását. Beszámolónk végén mutatjuk a helyszínen készült fotókat.

Kanyarodni akart a traktoros

Csütörtök délután egymás után több súlyos baleset történt Pest megyében, például Üllő központjában, Gyál külterületén, illetve az M0-s autóúton. Gyál és az M5-ös autópálya között húzódó 4602-es bekötőúton, a sztráda felé közlekedett egy Landini típusú pótkocsis traktor. A traktor vezetője a Pepco raktárnál található ipartelepre szeretett volna bekanyarodni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Előzésbe kezdett a motor

Bekapcsolta az irányjelzőt, majd megkezdte a kanyarodási manővert, ám közben későn, vagy egyáltalán nem észlelte a mögötte szintén Gyál felől érkező Suzuki GSX-1400 motort, amely eközben már megkezdte a traktor előzését.

TUDTAD? A BudaPestkörnyéke.hu hírportált az erősebb napokon már 300 ezren olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nagyon menő, hogy rengeteg hirdető is minket választ, bízik bennünk és a szponzorált cikkek is a piacvezetők közé repítenek minket. (Részletek itt) Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! Gyere vissza pár óra múlva, mert a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon mindig találsz olyan infót, amit máshol nem olvashatsz.

Nagy erejű becsapódás

A motor nagy erővel a traktor bal oldalába csapódott, a motort vezető férfi és női utasa lezuhantak a motorról. A helyszínre elsőként a gyáli orvosi ügyelet ért a helyszínre, ő kezdte meg a sérültek ellátását.

Súlyos sérülésekkel kerültek kórházba

A kiérkező mentőszolgálat munkatársai levágták a ruhát a motorosról, majd az úttesten stabilizálták az állapotát, majd később súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahogyan az utasát is. A traktor vezetője nem sérült meg a balesetben. A 4602-es út érintett szakasza több órára teljes lezárásra került, a forgalmat elterelték. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Helyszíni felvétel

Helyszíni felvétel

Helyszíni felvétel

Helyszíni felvétel

Helyszíni felvétel

Helyszíni felvétel

Kiemelt kép: a baleset helyszíne. Fotók: Facebook/Dobsa János, Motoros angyalé