A budapesti rendőrök a helyszín közelében feltartóztatták az autóval menekülő társaságot.

Szerelemféltés

Az elsődleges információk alapján 2022. május 2-án 17 óra 10 perc körül a főváros 21. kerületében két férfi vitatkozott össze szerelemféltés miatt, amely tettlegességig fajult; egyikőjük egy gumilövedékes fegyverrel lőtt rá a másikra. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

El akart menekülni

A fegyveres támadó ezt követően három társával együtt egy autóval akart elmenekülni, ám a kiérkező rendőrök elfogták őket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elfogták őket

A négy férfit a BRFK 21. Kerületi Kapitányságára állították elő, elszámoltatásuk folyamatban van. A meglőtt férfit a mentők súlyos szemsérüléssel kórházba vitték. 

Pár napja egy férfi vascsővel ment neki volt barátnője új párjának

Kékvillogó írta meg, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki féltékenységből vascsővel támadt volt barátnője új párjára.

Kapcsolódó:

Egy parkolóban találkoztak

A vádirati tényállás lényege szerint a férfi 2021. április 16-án találkozott korábbi élettársával Dorogon, egy parkolóban, ahová a nő jelenlegi barátjával érkezett. A nő és a későbbi sértett odamentek a férfihoz, aki az autóból nem szállt ki, hanem nagy sebességgel elhagyta a helyszínt. 

“Megöllek titeket”

A férfi a közeli lakóház előtt magához vett egy 71,5 cm-es hosszúságú vascsövet, visszaült a kocsiba, közben dühében azt mondogatta, hogy „most megöllek titeket”.

Visszament parkolóba

Az elkövető visszahajtott abba a parkolóba, ahol a nő és a sértett tartózkodott. A férfi feldúltan, kezében a vascsővel kiugrott az autóból, a sértett felé futott, akit a vascsővel a fején, majd nagy erővel felsőtestének bal oldalán, bordatájékon megütött, majd a bántalmazottal a földön dulakodott.

Bordatörést szenvedett

A férfi a bántalmazás következtében a hajas fejbőr repesztett sebzését, bordatörést, és léprepedést szenvedett. A sértetten életmentő műtétet kellett végrehajtani, lépét eltávolították. 

Életveszélyt okozó testi sértés

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetése miatt nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre. 

Börtönbe mehet

A főügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetést, valamint közügyek gyakorlásától eltiltás kiszabását indítványozta. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció