Egy a Veszprém megyei Úrkút melletti kúrián tartották azt a rendezvényt, amely után több fideszes politikust is karanténba kényszerült, mert Hollik Istvánról kiderült, hogy koronavírussal fertőzött.  A párt kommunikációs igazgatóján kívül a hétvégi partin a Miniszterelnökség vezetői vettek részt.

A BudaPestkörnyeke.hu is megírta csütörtökön, hogy koronavírusos lett a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István, aki előzőleg részt vett a Schaller-Baross Ernő miniszterelnökségi nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár által rendezett partin.

A hatóságok Hollik István pozitív tesztje után, a kontaktkutatás alapján értesítették a rendezvény azon résztvevőit, akiknél fennállhat a fertőzés veszélye, mert közvetlenül érintkeztek a politikussal.

Így Gulyás Gergely miniszter és Orbán Balázs államtitkár is karanténba került, az első tesztje mindkettőjüknek negatív. A kommunikációs igazgató betegsége miatt kellett elhalasztani a tihanyi Tranzit nevű rendezvényt, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondott volna pénteken, mivel Hollik a szervezők között volt.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményéből csütörtök délután aztán az is kiderült, hogy a rendezvényen a Miniszterelnöki Kabinetiroda több vezetője és munkatársa is találkozott Holikkal, így Kovács Zoltán és Dömötör Csaba államtitkár, valamint Farkas Örs szóvivő is otthoni karanténban tartózkodik.

Szintén karanténba került Varga Judit igazságügyi miniszter, de hétfőn került kapcsolatba egy koronavírus-fertőzött személlyel, ezért kellett neki is karanténba vonulnia.

Egy Balaton-felvidéki kúriában partiztak

A 24.hu információi szerint a hétvégi rendezvény Zsófiapusztán zajlott, ahol száznál is több vendég volt. Bár Hollik István azt mondta, csak  egy kisebb kerti parti volt, amelyen viszonylag kevesen vettek részt.

A helyszín a Zichy-Schaller kúria volt. A XIX. századi épületegyüttes 2007-ben került a Schaller családhoz (a 33 éves politikus és édesanyja tulajdonában van, a holtig tartó haszonélvezeti jog pedig apjáé), és az utóbbi években teljesen felújították.

A 24.hu azt írja,  osztrák-magyar kettős állampolgár Schaller-Baross Ernő hosszú ideig a Fidesz külkapcsolatait intéző csapat tagja volt, a pártalapítvány külügyi igazgatójaként, majd a frakció tanácsadójaként, különösen német nyelvterületen segített be Gulyás Gergelynek. Emellett kuratóriumi tagja, illetve elnöke volt két jegybanki alapítványnak is. A neve 2018-ban felkerült a Fidesz országos listájára is, de nem került be a parlamentbe. A kormányalakítás után Gulyás Gergely  a Miniszterelnökség vezetője lett, Schaller-Baross a tárcához került a helyettes államtitkári posztra.

A lap felhívta Schaller-Baross Ernőt, hogy megtudja, kik vettek részt az általa szervezett összejövetelen, és milyen óvintézkedéseket tettek, de a helyettes államtitkár elfoglaltságára hivatkozva letették a telefont.

Kiemelt kép: Google Maps