Ahogyan azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta tragikus hirtelenséggel, 74 éves korában meghalt Vágó István. A legendás tévéstől Gálvölgyi János is búcsúzik.

A DK tudatta

„A sikeres televíziós, az ország egykori legnépszerűbb vetélkedőjének vezetője, a Szkeptikus Társaság alapítója, a Demokratikus Koalíció elnökségében sok-sok éven át dolgozó társunk örökre itt hagyott minket. A tényekért, a tudományért, a rációért és a szabad, európai Magyarországért folytatott küzdelmét mostantól nélküle kell folytatnunk.” – közölte közleményében a Demokratikus Koalíció. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Saját hallottjuknak tekintik

„A Demokratikus Koalíció Vágó Istvánt saját halottjának tekinti, a párt közössége, politikusai, kollégái, támogatói osztoznak a család gyászában. István, nyugodj békében!”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem tudni, mi történt

A közleményből az nem derült ki, hogy pontosan mi okozta Vágó István halálát. A népszerű tévés 12 órával ezelőtt, péntek este még Facebook-oldalán posztolt.

Gálvölgyi János is búcsúzik

Vágó István halála sokkolta Gálvölgyi János is, a Kossuth-és Jászai Mari-díjas színművész a Blikknek mondta el, hogy reggel hallotta a szomorú hírt.

Ég veled, Pista!

„Mivel egyszer el kell mennünk, akkor talán jobb, ha így történik, gyorsan. Persze annak nagyon rossz és felfoghatatlan, aki itt marad, de nem szabad önzőn csak magunkra gondolnunk. Ezért én most azt mondom: Ég veled, Pista! Ha szkeptikusak vagyunk, akkor már nem találkozunk, de ha nem vagyunk azok, akkor még igen is látjuk egymást” – mondta Gálvölgyi János, aki már 50 éve ismerte a legendás tévést.

50 éve ismerték egymást

A színész elmondta, rengetegszer találkoztak az évek során, sőt Gálvölgyi még el is játszotta a kvízmestert egy Van benne valami című műsor paródiájában. „Sajnos a mi korosztályunk itt tart. Olyan ez, mintha egy repülőgépen utaznánk, ejtőernyővel a hátunkon. Lassan készülünk a kiugrásra, és nem tudjuk, ki lesz a következő” – nyilatkozta a lapnak a színművész.

Budapesten született

Vágó István 1949-ben született Budapesten. Édesapja egykor katolikus papnak készült, a pesti Érseki Katolikus Gimnáziumban tanított. Békéscsabai születésű édesanyját a második világháborúban zsidó származása miatt családjával együtt Auschwitzba deportálták, ahonnan édesapja, nagyszülei és testvére már nem tértek vissza. Később, amikor megházasodott, anyósa kérésére megkeresztelkedett.

Tanulmányai

Vágó István gyógyszer-vegyészmérnöknek tanult, majd a MEDIMPEX külkereskedelmi vállalatnál dolgozott. Képzett idegenvezető volt, de ezt a szakmát sosem gyakorolta. Kiválóan beszélt angolul, németül, franciául, spanyolul, de megértette magát olaszul, portugálul, oroszul, lengyelül és svédül. Írni tudott arabul, törökül és hindiül is. 

Legendás tévés

Vágó István tévés karrierjét még Vitray Tamás indította el, amikor a Magyar Televízió által meghirdetett Riporter kerestetik vetélkedő döntője után az akkor már népszerű Vitray felajánlotta neki egy barkochbajáték vezetését. Ez 1976-ban történt. Vágó István 1997-től rövid ideig a TV2-nél volt, ahol a Mindent vagy semmit című műsort vezette, amit még a Magyar Televízióban kezdett, 1993-ban. Grétsy Lászlóval közösen vezette 1987-től 1997-ig az Álljunk meg egy szóra! c. nyelvművelő műsort.

Legyen Ön is milliomos!

2000-től 2007-ig a Legyen Ön is milliomos! néven ismert műsort vezette. 2007. november 5-étől a Pókerarc című vetélkedőt vezeti Sebestyén Balázzsal, a 2008-as év első felében pedig a némileg megváltozott Legyen Ön is milliomos!-nak volt a házigazdája, egészen addig, amíg azt az RTL Klub le nem vette műsoráról. Ugyan 2012-ben újraindult a vetélkedő, de az új évadot már Friderikusz Sándor vezette. Ötlete nyomán jött létre Budapesten a Miskolciak Baráti Köre.

A 2000-es évek

Ezt követően, 2009 szeptemberében Párbaj címmel a TV2 televíziós csatornán új vetélkedőműsor indult, aminek a játékmestere Vágó lett. A csatorna az első évaddal 40 részt vásárolt meg, az elvártnál alacsonyabb nézettség miatt azonban nem folytatták a műsor sugárzását. 2012. március 26-tól néhány hónapig az átVágó című műsort vezette a STORY4-en, amit saját maga talált ki.

Szkeptikus vagyok

A Szkeptikus Vagyok című műsor Vágó István és Hraskó Gábor közreműködésével 2013. január 21-én indult a FIX TV-n, melyben áltudományos témákat járt körbe meghívott vendégek közreműködésével.

Vágó István a politikában

A 2014-es önkormányzati választáson a Demokratikus Koalíció, az MSZP, az Együtt–PM és az „Európai Föderalisták” közös jelöltjeként indult önkormányzati képviselőjelöltként, bár az ATV-nek elmondta: nem ért az önkormányzati politizáláshoz, meg kell tanulnia. A szórólapján olvasható programja szerint igazságosabb helyi adót vezetne be, megszüntetné a fizetős parkolást a nem indokolt helyeken, az Apor Vilmos téren álló Felső-krisztinavárosi Szent János-plébánia épületét, urnatemetőjét önkormányzati tulajdonba venné, hogy ott játszóházat létesítsen, valamint szeretné természetes állapotában megőrizni a Normafát, és megakadályozná az oda tervezett beruházást. A HVG-nek adott interjújában kiállt Gyurcsány Ferenc mellett és elmondta: azon dolgozik, hogy a DK vezetője valamikor Orbán Viktor kihívója legyen. 2015 januárjában belépett a Demokratikus Koalícióba és a párt média munkacsoportjának vezetője lett. A párt országos elnökségi tagjaként a DK XII. kerületi önkormányzati képviselője lett 2016 szeptemberében, a pártból távozott Kerék-Bárczy Szabolcs helyét vette át. Jelenleg ő a kerület képviselő-testületének egyetlen baloldali tagja. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Gálvölgyi János – Forrás: YouTube