A téli napfordulóhoz, a fény ünnepéhez közeledve érdemes végiggondolni néhány, a kerthez kapcsolódó tüzes témát. Szalonnasütés, bográcsolás, avarégetés, kandalló- és cserépkálya hamu, ezek mind-mind tűzveszélyes és alapos körültekintést igénylő dolgok. Lássuk!

Egészségünk védelme

Amint azt a parlament elfogadta, január elsejétől tilos az avar és a kerti hulladék égetése. Ennek célja a levegő minőségének javítása, az egészségünk védelme, uniós elvek alapján. De mégsem tilos?

Mégsem tilos?

Amíg a járvány miatti veszélyhelyzet fennáll, vagyis 2021.01.11-ig az önkormányzatokra bízták, engedélyezik-e az avarégetést. Ha mégis, akkor ennek feltételeit ők szabják meg, bizonyos keretek között. Tehát egyelőre a helyi rendelkezések szerint lehet avart égetni – de van-e erre szükség?

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Égetés helyett komposztálás

Ha a kertben van akkora hely, ahol el lehet égetni a kerti hulladékot, akkor bizonyára áll rendelkezésre akkora is, ahol komposztálni is lehet. Ez lassabb, és odafigyelést igénylő feladat, de számtalan előnye van: a kertben nőtt anyagok nem vesznek kárba, nem vonjuk ki őket a biológiai körforgásból, és ezzel tudjuk biztosítani a talaj tápanyag-utánpótlását is.

Tápanyagban gazdag

Ma már több településen is biztosítanak az önkormányzatok vagy egyesületek komposztáló edényeket, hálókat, ládákat, de magunk is előállíthatunk ilyet, akár raklapokból. Ebbe kerülhet a kerti nyesedék, a lekaszált fű, az avar, a konyhai zöldhulladék. Nem termelünk így elszállítandó zöldhulladékot, és a végeredmény finom, tápanyagban gazdag komposzt lesz.

Bográcsolni télen is jó

A fahamu lúgosít

A kályhából, kandallóból kikerülő hamunak is a komposzton van a helye. A házi komposzt savas kémhatású, ezért a lúgos hamu nagyon jót tesz neki, még tökéletesebbre fog így érni. Sose etgyük közvetlenül a növények tövéhez! Figyeljünk arra, hogy a tűztérből kiszedett hamut fém edénybe tegyük, sose használjunk műanyagot, és éghető anyagtól tartsuk távol, mert egy benne elrejtőző, még izzó darabka pillanatok alatt okozhat tüzet!

Zöld kertészkedés

Most télen, amikor a kert nyugovóra tért, itt az idő a tavaszi tervek elkészítésére. Érdemes átgondolni, hogy az új évben új alapokra helyezzük a kertészkedést: próbáljuk meg vegyszerek nélkül a kíméletes módszereket, amelyekhez szorosan hozzátartozik az, hogy ne termeljünk zöldhulladékot – ilyen valójában nem is létezik. Ami kinőtt a földből, azt tudjuk hasznosítani, ha másra nem, akkor talajtakarásra, komposztálásra.

A komposzthalmot gondozni is kell

Van-e szükség égetésre?

Ezen a biokertészek is sokat tanakodnak, mert a régi szokások szerint bizonyos kártevők elleni védekezésnek egyetlen módja az elégetés. Újabb időkben ezt a gyakorlatot hivatottak a különféle kemikáliák felváltani, de vajon ez vezet-e minket a jó irányba?

Nyugovóra tér a kert

Lassan tényleg nyugovóra tér a kert, közeleg az ünnep. Boldog ünnepet kívánok minden kedves olvasónak, és az új esztendőben újabb zöld gondolatokkal és téli tanácsokkal jelentkezem, addig is további kerti és konyhai ötletekkel vár a www.rozsakunyho.hu oldal, valamint a Rózsakunyhó Online videók. Természetes és szépséges ajándékokért pedig keressék fel a Rózsakunyhó online boltját!