Kökény Dani nyerte meg a Sztárban sztár leszek! című televíziós tehetségkutató harmadik évadát. A 17 esztendős fiatal nagy meglepetésre Kaly Rolandot és Yulaysi Mirandát is megelőzte a nézők szavazati alapján.

Harmadik lett a nagy esélyes

A vasárnap esti él show döntősei két-két dalt adtak elő, előbb egyedül, majd párban egy ismert magyar előadóval. Az első eredményhirdetés során kiderült, ki végzett a harmadik helyen. A nézők szavazati alapján Kökény Dani és Kaly Roland jutott tovább, így a végső győzelemre a leginkbb esélyesnek tartott Yulaysi Miranda lett a Sztárban sztár leszek! bronzérmese. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Sírva várta a végeredményt

Ezután elindult a második körös szavazás, és közben Kökény Dani képtelen volt úrrá lenni az izgalmán, sírva várta az eredményhirdetést – írta a Blikk. Az utolsó pillanatokban már elképesztő volt a feszültség a stúdióban, néhány percnyi várakozás után a műsorvezető bejelentette: az idei versenyt, a Sztárban sztár leszek! harmadik évadát Kökény Dani nyerte meg. A boldog győztes 10 millió forintot, egy lemezszerződést és egy saját videóklipet kapott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A nagyszülei nevelték fel

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy a Sztárban sztár leszek! című televíziós tehetségkutató egyik legnépszerűbb versenyzőjét, Kökény Danit apja elhagyta, amikor még meg sem született, egyéves korában pedig édesanyja lemondott róla és Svájcba költözött. Danit nagyszülei nevelték fel.

A kilakoltatás réme

A család anyagilag nincs könnyű helyzetben, sőt, nemrég arról cikkeztek a lapok, hogy a kilakoltatás fenyegeti őket. Dani így is minden vasárnap helyt állt az élő műsorban, ahol nagymamája és annak testvére is drukkoltak neki. 

Sokakat megérintett

Dani megható története sokakat megérintett, a mentorok a műsor kezdetén abban reménykedtek, hogy a tehetséges gyermek szavai és szereplése eljut majd az édesanyjához és annak hatására talán közelebb kerülnek egymáshoz.

Üzent az anyuka  

Nem is tévedtek nagyot. A Bors információi szerint Dani anyukája üzent a családnak. A nagymama elárulta: a Sztárban sztár leszek! című vetélkedő kezdete óta reménykedett abban, hogy felveszi velük a kapcsolatot a lánya.

Mindegy, mi történt a múltban

„A lányom először írt nekem egy üzenetet, aminek nagyon örültem. Hiszen mindegy, mi történt a múltban, mindentől függetlenül én a lányomat is szeretem” – mesélte Dani nagymamája, aki szerint mindegy mi történt, ahogy az is, hogy mi nem, ha az anyuka szeretne közelebb kerülni a fiához, szinte biztos, hogy megtehetné.

Felzaklatná anyukája közeledése

Dani nem titkolja: felzaklatná anyukája közeledése. „Nehéz beszélnem az érzéseimről. Nem is szeretnék mondani erről a témáról egyelőre semmit, magam sem tudom mit gondoljak. Az biztos, hogy nagyon felkavarna érzelmileg, ha édesanyám kapcsolatba szeretne velem lépni. Most száz százalékig a műsorra akarok koncentrálni, és kihozni a legtöbbet magamból” – mondta a 17 éves fiú.

Megtartani az értékrendet

A nagymama számára az is fontos, hogy unokája ne változzon meg a show-biznisz hatására, tartsa meg az eddig kialakult értékrendjét. „Félek, hogy idővel belerángathatják dolgokba, helyzetekbe Danit. Tudom, hogy az én nevelésem alapján nem tenne semmi aggályos dolgot. Jól tudom azt is, hogy a mai tizenhét évesek más életet élnek, sokat buliznak, gyakran kimaradnak éjszaka, de mi másfajta értékrendre tanítottuk Danit” – mondta határozottan a nagymama.

A stúdióban szurkolt a mama

A család büszke a fiatal fiúra, a nagymama a stúdióban szorított minden adás során unokájának, és nincsenek elvárásai az unokája szereplésével kapcsolatban. „Egy tizenhét éves gyerektől, aki önmagától kezdett el zongorázni, gitározni, zenét szerezni, ez a tévés szereplés óriási dolog. Mi nem várunk el tőle semmit, csak teszi a dolgát, azt csinálja, ami a génjeiben van. Mi csak támogatjuk” – zárta gondolatait Kökény Károlyné. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kökény Dani. Fotó: TV2