Összeütközött két személyautó Budapest 14. kerületében, a Mogyoródi út és a Róna utca kereszteződésében. Az egyik jármű az ütközés következtében a tetejére borult. Az esethez műszaki mentés céljából a fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek ki. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.

Rosszul sikerült kanyarodás

Információink szerint egy Dacia kanyarodott balra a sárga jelzésnél, a Mogyoródi útról a Róna utcába, csak sajnos mire a kereszteződés széléhez ért, már valószínűleg pirosra váltott a lámpa, mert túl szélesek ott az utak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Járdaszegélynek ütközött, majd felborult

A Mogyoródi úton pedig mindeközben érkezett a Nagy Lajos király útja felől egy Honda, aminek aztán a bal elejével nekiütközött a Dacia. A Honda ettől megfarolt és a járdaszegélynek ütközött, majd pedig a tetejére borult a füves területen.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fotó a helyszínről:

Egy család utazott a kocsiban

A Hondában egy négytagú család utazott, a két kisgyereket megfigyelés kórházba szállították, a szülők pedig mentek velük.

Felvétel a helyszínről:

A másik sofőr nem sérült meg

A Daciat kormányozó fiatalember nem sérült meg, azt mondta, hogy a Honda mögött akart elkanyarodni, de rosszul mérte fel a sebességét, így igazából elé kanyarodás lett belőle.

A 2. kerületben korlátnak ütközött egy autó

Alighogy felocsúdunk az egyik balesetből, máris érkezett a másik, ugyanis a katasztrófavédelem információi szerint korlátnak ütközött egy személyautó Budapest 2. kerületében, a Hűvösvölgyi út és a Völgy utca kereszteződésénél. Az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették és áramtalanították a járművet. A mentők is a helyszínen voltak.

Lefulladt

Az eset kapcsán a baleset-info.hu azt írja, a sofőr a nagykovácsi elágazás felől haladt Hűvösvölgy felé, ahol a lejtőn lefelé lefulladt. Ekkor úgy gondolta, hogy kiszáll és betolja a járművet, ám ez annyira jól sikerült, hogy egy híd korlátját átszakítva állt meg.

Fotó a helyszínről:

Nagy mázli

Szerencse,h hogy végül meg tudott állni a völgyben, mert különben a több méter mélyen kanyargó villamospályára zuhant volna. Az autó vezetője könnyebben megsérült. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszíni fotó a 14. kerületi balesetről – Fotók: Gombkötő Krisztián