Kegytárgyakat és többmillió forint készpénzt loptak el egy dunabogdányi templom sekrestyéjében álló páncélszekrényből. Egy férfinál a rendőrök a pénzt megtalálták, de a kegytárgyakat továbbra is keresik.

Nincs sérülés

A közlemény szerint a páncélszekrény sértetlen volt, amikor a templom alkalmazottja szombaton kinyitotta, de a korábban ott elhelyezett több millió forint és három kehely hiányzott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Saját kulccsal jött a tettes

A rendőrök sem a bejárati ajtón, sem a páncélszekrényen nem találtak sérülést, a riasztót mindig bekapcsolják éjszakára, ezért valószínű, hogy az ajtót napközben és saját kulccsal nyitották.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Értékely kelyhek tűntek el

Forrás: police.hu

Egy helyi férfinál találták meg a pénzt

Miután sorba vették azokat, akiknek van bejárása a sekrestyébe és tudhatott arról, hol tartják a páncélszekrény kulcsát, egy helyi férfihez kopogtattak be, otthonát átkutatták, ahonnan mintegy 3,6 millió forintot és 2 ezer eurót lefoglaltak.

Euróban tartották a vagyon egy részét

Forrás: police.hu

Mindent tagad

A 65 éves férfi kihallgatásán tagadta, hogy ellopta a pénzt és a kelyheket – közölték.

A kegytárgyak nem lettek meg

A rendőrség lopás megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyúttal azt kérik, hogy aki – a rendőrség honlapján közzétett – kegytárgyakat felismeri, hollétükről tudomással bír, tegyen bejelentést.

Modern templomban történt az eset

Forrás: Facebook

Templom

A Nepomuki Szent János-templom 1939-ben épült, a 20. század derekának építészeti jegyeit magán viselő, római katolikus plébániatemplom az Esztergom-Budapesti főegyházmegye szentendrei espereskerületében. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

MTI, Kiemelt kép: police.hu