Tizennyolc éves korában elhunyt az Alba Fehérvár élvonalban szereplő férfi kosárlabdacsapatának nigériai játékosa, Seyi Awogbemi Sodiq.

13 évesen került hazánkba

A klub honlapján olvasható megemlékezésben felidézik, hogy az afrikai kosaras 13 évesen érkezett Magyarországra, és a korosztályos bajnokságokban nyújtott remek teljesítményével kiemelkedett a hazai mezőnyből. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Öt éven át erősítette a klubot

„Szinte gyerekfejjel, egyedül érkezett Magyarországra Nigériából, öt éven át erősítette az Alba Fehérvár utánpótlását a mindig, mindenkivel kedves, közvetlen, mosolygós kosárlabdázó.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Magyarul is tanult

Az egyik visszaemlékezés szerint a játékos angolul kommunikált társaival és edzőivel, de néhány szót gyorsan megtanult magyarul, a kedvence ez a mondat volt: „Én Seyi vagyok, téged hogy hívnak?” – kérdezte mosolyogva, ha valakivel összefutott a sportcsarnokban.

Kulcsszerepet kapott

„Klubunk utánpótlás bajnoki aranyérmeiben fontos szerepet játszott, az U16-ban, az U18-ban és U20-ban szerzett diadalokban kulcsszerep jutott a magasbedobónak. Különleges képességei miatt rendre idősebbek között szerepeltették a szakvezetők” – olvasható a visszaemlékezésben.

16 évesen már a felnőtt keretben

Tehetségére a nagyoknál is felfigyeltek: 16 évesen bemutatkozott a székesfehérváriak felnőtt együttesében, és egyre több játékpercet kapott a bajnoki találkozókon.

Súlyos betegséget állapítottak meg

Tavaly ősszel súlyos betegséget diagnosztizáltak nála, és hosszas mérlegelés után, szülei tanácsára úgy döntött, nem vállalja a műtétet Magyarországon, februárban hazatért Abujába.

Hagyományos módszerekkel gyógyították

Otthon hagyományos orvosi módszerekkel gyógyították, majd néhány hónapja újrakezdte a kosárlabdát, edzésbe állt korábbi csapatánál, dolgozott a visszatérésen. Az volt a terve, hamarosan visszatér Magyarországra, ismét az Alba játékosa lesz.

Megállt a szíve

Szombaton reggel azonban megállt a szíve és elhunyt – írja az Alba Fehérvár honlapja. Az esti, Budapesti Honvéd elleni bajnoki mérkőzés előtt egyperces gyászszünettel emlékeznek a fiatal kosárlabdázóra.

Osztoznak a gyászban

Sodig jövő szombaton ünnepelte volna 19. születésnapját.  A klub osztozik a család, szülei és három testvére gyászában – áll a közleményben. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: az elhunyt sportoló, a kép jobb oldalán. Fotó: hunbasket.hu