Hétfőn négy súlyos motorbaleset történt Magyarországon, ebből kettő halálos. A legutóbi baleset Budapesten az Árpád hídnál volt ma késő délután. A motoros súlyos sérülésekkel megúszta, de a Balatonnál és Debrecennél a helyszínen meghalt a balesetet szenvedett motoros. Mi történhetett ma az országban? Úgy tűnik az érkező melegfront ismét áldozatokat szedett.

Túl gyorsan ment

A hétfő délutáni csúcsforgalom kezdetén, 16 óra előtt kevéssel egy motoros férfi haladt Pest felé a Szentendrei úti felüljárón. Az Árpád híd budai hídfőjénél, a Szentlélek térnél a forgalom kicsit lelassult a Flórián tér felől becsatlakozó járművek miatt, a motoros pedig a lejtőn lefelé lendületből, a megengedett sebességnél gyorsabban, a külső sávban gondolta kikerülni őket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Átesett a motor a szalagkorláton

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hiba a manőverben

A manőverbe azonban hiba csúszott, mert a buszöböl végén (a külső sávból buszmegálló lesz itt) nem követte az út vonalvezetését, hanem felhajtott a járdára, majd 30-40 méterrel később szinte nyílegyenesen a szalagkorlát mellett álló fém villanyoszlopnak száguldott.

Lezárták a járdát is

Átrepült a korláton

Az ütközés erejétől az oszlop behorpadt, a motoros pedig a szalagkorláton átrepülve visszazuhant az úttestre, ahol hatalmas szerencséjére egyetlen, Pest felé haladó jármű sem gázolta el. A mentők hosszas ápolás után súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Nagy szerencse az is, hogy a járdán nem ütött el gyalogost.

A tűzoltók is a helyszínre siettek segíteni

Meghalt egy motoros a Balatonnál

Meghalt egy motoros a Balatonnál is, miután személyautóval ütközött hétfőn Balatonszárszón. A baleset a 7-es főút és a Csárda utca kereszteződésében történt eddig tisztázatlan körülmények között, a motorkerékpárt vezető 44 éves siófoki férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Debrecennél is meghalt egy motoros

A Debrecenhez közeli Aradványpusztán is meghalt hétfőn egy motoros. A férfi eddig tisztázatlan körülmények között nekiütközött egy villanyoszlopnak, a helyszínen azonnal életét vesztette.

Motorbaleset Miskolcon

Miskolcon egy motorkerékpárossal ütközött össze egy személyautó, a Bollóalja utcában, szintén július 5-én, hétfő délután. A miskolci hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A helyszínelés idejére az érintett szakaszon forgalomkorlátozás volt érvényben.

Mi lehet az oka ennek a sok balesetnek?

Melegfront közeledik, ami sok embernél feszültséget okoz. Melegfront esetén az arra érzékenyek ingerlékenyek, fáradékonyak, kábultak, hevesebbé válhat a szívverésük, emelkedhet a vérnyomásuk és általánosságban csökken a teljesítőképességük.

Durva szabálytalanságok

A közlekedés résztvevői melegfront esetén könnyen elveszíthetik az önuralmukat, meggondolatlan, agresszív, durva szabályszegéseket követhetnek el. A tünetek akár már néhány órával a front átvonulása előtt jelentkezhetnek, ezért ilyenkor a szokásosnál nagyobb türelemre, óvatosságra és önuralomra van szükség.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Aktuális és várható időjárás Budapesten

BUDAPEST Időjárás

Fotók: BudaPestkörnyéke.hu/Gombkötő Krisztián