Nem tudott időben felszállni hétfő reggel a Wizz Air Budapestről Tel-Avivba induló járata, mert eltűnt egy pénztárca, a rendőrség eljárást indított.

Reggel hat óra után öt perccel kellett volna elindulnia Tel-Avivba közlekedő gépnek, ám a repülő még órákkal később sem tudott felszállni, mivel a beszállókapunál dolgozó poggyászellenőr jelezte, hogy eltűnt a pénztárcája.

Az Index egyik olvasója az indulási időpont után két órával írt a portálnak, a gép ekkor még a reptéren várakozott. Levele szerint egy kilencfős gyerekcsapattal utazó tanár tette el – az olvasó szerint „véletlenül” – a pénztárcát az egyik gyerek táskájába. Állítólag 50 euró és 15 ezer forint volt benne.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az Index informátora úgy tudja, a gyerekek versenyre indultak. Kilenc óra előtt nem sokkal a gép még mindig Budapesten volt, közben kiürítették, mert lejárt a személyzet munkaideje.

A Wizz Air szóvivője, Radó András arról tájékoztatott, hogy miután a poggyászőr jelezte a pénztárcája eltűnését, a légitársaság szabályzatának megfelelően kihívták a rendőrséget, amely kivonult a helyszínre, a repülőgépen azonosította a tolvajt, és megtalálta a pénztárcát. A feltételezett elkövetőt a hatóságok további kihallgatás céljából leszállították a repülőgép fedélzetéről.

A Wizz Air zéró toleranciával kezeli a hasonló eseteket. Utasaink és személyzetünk biztonsága továbbra is a legfontosabb számunkra. A Wizz Air, ezen a járaton szolgálatot teljesítő személyzete a fentiek miatt idő közben kifutott a szolgálati idejéből, ezért új személyzetet kellett behívni, amely tovább késlelteti az indulást.

Az utasokat, kényelmük érdekében kiszállították a repülőgépből, hogy a repülőtér épületében várakozhassanak. A Wizz Air gondoskodik az utasok ellátásáról a várakozás alatt. Bár a fentiek a légitársaságon kívül álló okokból történtek, utasaink szíves elnézését kérjük a késésért.”- írta a légitársaság.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata azt mondta, hogy az ügyben a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság szabálysértési értékre elkövetett lopás gyanúja miatt szabálysértési előkészítő eljárást indított. Az elkövetőt a rendőrök előállították, elszámoltatása folyamatban van.

Kiemelt kép: Budapest Airport – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu