Éveken át életetek mentett az a tűzoltó apa, aki most az agyhártyagyulladáson átesett fia miatt kér segítséget, és gyűjtést indított, hogy gyermeke sokkal jobb életet élhessen.

Aki eddig életeket mentett, most segítséget kér

Egy tiszaújvárosi tűzoltó édesapa kér segítséget. Kisfia hiába kapta meg az ilyenkor szokásos védőoltásokat, mégis nyolc hónaposan súlyos állapotba került. Agyhártyagyulladást kapott, egész napos ápolásra szorul, mivel a fertőzés miatt elvesztette hallását és látását is. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A szülők mindent elkövetnek

Krisztián 2021 januárjában került kórházba erős hányás miatt. Más, különös tünete nem volt, az orvos azt mondta, maradjunk bent még egy napig megfigyelésre, kap infúziót és másnap haza is mehetünk.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Rosszabbra fordult a helyzet

„Másnap reggel fél 6 körül megetettem, de délelőtt már nem lehetett felébreszteni. Kinyitotta a szemét, rám nézett, de aztán csak aludt és aludt. Akkor derült ki, hogy komolyabb lehet a baj.” – emlékezett vissza az édesanyja, Eszter.

Kiderült, nagy a baj

Eszter, aki elmondta, hogy az orvosok végül egy gerincvízcsapolásból tudták meg, hogy a kisfiúnak agyhártyagyulladásavan. Azonnal intenzív osztályra vitték, ahol már jelentkeztek is az összetéveszthetetlen tünetek.

Áprilisban már volt egy összefogás a kisfiúért

Tiszaújvárosban egy jótékonysági futóversenyt rendeztek, ahol a nevezéssel lehetett támogatni a kisfiút.

A legnagyobb cél eljutni egy intenzív terápiára

A szülők és az orvosok is úgy látják, hogy akkor következhet be javulás a kisfiú állapotában, ha egy olyan intenzív és komplexebb terápián vesz részt, amelyet a például a solymári Borsóházban kaphat meg. Azonban ennek a kezelésnek a költségei már meghaladják a család erejét, ezért kért támogatást.

Világsztárok is az ügy mögé álltak

Nagyszabású licitet szerveztek: számos profi magyar sportegyesület és magánszemély ajánlott fel komoly sportereklyéket a kis Krisztián megsegítésére. Nagyon sok mezre és sportszerekre lehet licitálni 2023.áprils 11-től a Supersum Alapítvány oldalán, hivatalos facebook oldalán.

A Zsaruellátó is is támogató lett

Az NB I-es futballklubok is támogatják az ügyet

Szinte valamennyi NB I-es labdarúgócsapat egyből az ügy mögé állt, és támogatja, hogy a kisfiú mielőbb felépüljön. De a másodosztályból, a kosár-, vízi- és kézilabda, valamint jégkorong csapatoktól is érkezett felajánlás.

Ha Ön is szeretne segíteni Krisztiánnak, az alábbi helyen megteheti

Supersum Alapítvány
K&H BANK
Bankszámlaszám: 10402764-50526972-78881008
IBAN: HU72 10402764-50526972-7888100
Swift kód: OKHB HUHB
Közlemény: KRISZTIÁN

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kimelt kép: Facebook