Putnoki Zsolt volt, hogy 45 percen keresztül térdepeltetett egy gyereket. A héten még nevelőként dolgozott, de a tankerületi vezető végül felmentette a munkavégzés alól.

Öt évvel ezelőtti eset miatt emeltek vádat

Öt évvel a gyermekbántalmazások után vádat emeltek a Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola volt igazgatójával szemben, aki a héten még nevelőként dolgozott egy fővárosi kollégiumban – tudta meg a 24.hu.

Polgármester volt, kislányt is megütött

Több tanár és szülő mondta el korábban a 24.hu-nak, hogy Újkenéz egykori polgármestere még 2018-ban azt állították, hogy több gyereket, köztük egy kislányt megütött, illetve hogy a bántalmazásokat minden esetben roma gyerekek szenvedték el. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az utolsó eset öt éve történt

Az utolsó hasonló eset 2018. április 13-án történt, amikor Putnoki kettesben maradt egy 13 éves roma fiúval az igazgatói irodában. A szobában a konfliktus tettlegességig fajult, az igazgató pedig feljelentette a diákot. Később viszont kiskorú veszélyeztetése miatt az igazgató ellen is nyomozást rendeltek el. Az egyik pedagógus hallotta, ahogy a gyerek azt kiabálja: „Ne bántson, igazgató úr!” A gyerekkel szembeni eljárást végül hamar megszüntette a nyomozó hatóság, az igazgató ellen pedig végül idén májusban vádat emeltek.

Hét rendbeli vád az igazgató ellen

A vád szerint a vádlott egy budapesti általános iskolában, „fegyelmezési céllal” hét – akkor 10 és 15 év közötti – diákkal szemben alkalmazott megalázó fegyelmezési módszereket, illetve testi fenyítést. Több esetben felpofozta, arcon ütötte a kiskorúakat, illetve hajukat és pajeszukat húzva fenyítette őket.

Feltartott kézzel kellett térdepelniük

Úgy tudjuk, a vádiratban szerepel az is, hogy a gyerekeknek feltartott kézzel kellett térdepelniük, az egyik diák 45 perc után hagyhatta abban, amikor már nem bírta tovább. A vádiratban a gyerekek roma származásáról nem tesznek említést, arról viszont igen, hogy az igazgató a gyerekek viselkedését kezelte bántalmazó módon.

Felfüggesztették

Az ügyészség szerint a volt igazgató „súlyos kötelezettségszegéseivel a kiskorú sértettek egészséges erkölcsi fejlődését veszélyeztette”. A kerületi ügyészség végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, valamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől, amelynek keretében 18 éven aluliak nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve velük egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.

A tanárok nem akartak vele dolgozni

Egy közmeghallgatáson több tanár a nyilvánosság előtt mondta el, hogy az igazgató megfélemlíti a tanárokat, megalázta, bántalmazta a diákokat. Putnoki végül 2018 júliusában közös megegyezéssel távozott az általános iskolából, de komoly káoszt hagyott maga után. Az iskolából addigra a tanárok több mint fele elment, a tanév végén 24 pedagógus szüntette meg a munkaviszonyát, mert nem akartak tovább Putnokival dolgozni, és a diákokat is sorra átíratták a szülők másik iskolába.

Még a parlamentben is szóba került az ügy

A bántalmazás a parlamentben is téma volt, ahol Rétvári Bence államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a tankerületi központhoz nem érkezett panasz, és konkrétumok sosem hangzottak el az ügyben. Állítása szerint akkor sem beszéltek a tanárok hasonló problémákról, amikor a tankerületi igazgató találkozott hat pedagógussal. Azt is mondta, hogy az ügyben széles körű vizsgálat folyt, de nem említette, hogy mi derült ki abból.

A bántalmazó igazgató gyorsan talált új állást

Putnoki hamar talált magának új munkahelyet: 2018 augusztusában már a Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium nevelőtanáraként dolgozott, amelynek fenntartója szintén a Közép-Pesti Tankerületi Központ. A kollégium vezetőjét most telefonon próbálta elérni a 24.hu, miután korábban írásos kérdéseikre nem válaszolt.

Vádemelés lett a vége

A nyomozás kezdeti szakaszában történt gyanúsítotti kihallgatást követően, a kerületi ügyészség valóban helyt adott a gyanúsított panaszának, így akkor a férfi gyanúsítotti jogállása megszűnt. A lefolytatott nyomozás eredményeként az újabb, megalapozott gyanúsítására 2022-ben került sor, majd a nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a kerületi ügyészség vádat emelt.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: Illusztráció