Zokniban és pizsamában sétált egy 2 éves gyerek a 23. kerületben. Szerencsére egy arra autózó megállt és biztonságba helyezte a gyereket. A szülőket nem találta meg, ezért hívta a rendőrséget. A gyermek apja önként ment be a kapitányságra, eljárást indítottak ellene.

Egyedül sétált Budapesten, a 23. kerületben, Soroksáron a Grassalkovich út melletti járda nélküli szakaszon egy két év körüli kisfiú kedd este.

A gyermeket az arra autózó férfi Rózsa Gusztáv és fia mentette meg egy esetleges tragédiától. Az úton ugyanis nincs járda, csupán egy padka, így a gyerek szinte az autók mellett totyogott. Rózsa Gusztávék azt hitték, hogy hamarosan felbukkan az édesanyja is, azonban hamar világossá vált, hogy a kisgyerek teljesen egyedül bóklászik az életveszélyes úton.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Fékeztünk, aztán kiabáltam, amikor láttuk, hogy elkezdene szaladni a belső sáv felé. Mondtam a fiamnak, hogy fogja meg. Egy hajszálon múlt, hogy nem szaladt a sávok közé. Még mindig beleborzongok, ha rá gondolok.”— mondta a Borsnak  a férfi hozzátéve: a gyermek vélhetően a közeli HÉV sínjein is átmászott, csak úgy tudott kijutni az útra.

A férfi beszámolója szerint rögtön megálltak, kitették az elakadásjelzőt, és a kisfiút betették egy megálló furgonba, hogy legalább melegben legyen.

„Csak zokni, pizsama, egy pelenka és egy sapka volt rajta. Hívtuk a rendőrséget, közben meg csöngetni kezdtünk a környéken, hátha felismeri valaki, de senki nem tudta, hogy honnan jöhetett vagy kik lehetnek a szülei. Nem beszélt, pedig próbáltuk kérdezgetni.” – mondta a férfi.

A gyereket átadták a kiérkező rendőröknek, akik később megtalálták a kisfiú szüleit. Az Index megkereste a rendőrséget, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy kedden este háromnegyed 6-kor kaptak bejelentést az egyedül szaladgáló kisfiúról.

A gyerek apja önként ment be a rendőrségre, miután a környéken lévő szemtanúktól megtudta, hogy a fiát bevitték a rendőrségre. Az apát kiskorú veszélyeztetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben. Mint írják, annak kétséget kizáró megállapítása, hogy a gyermek hogyan került felügyelet nélkül az utcára, a folyamatban lévő nyomozás feladata.

Kiemelt kép: Grasssalkovich út Soroksáron -Forrás: Google StreetView