A kislány anyukáját és a kistestvérét elvitte otthonról a mentő, ő egyedül maradt, és ezért elindult a mentő után. Egy férfi vette észre a főút szélén. Néhány hete Jászapátiban és a Nyugati pályaudvarnál történt hasonló.

Kórházba indult

Balatonalmádiban, a főút mellett kóborolt egyedül péntek délután egy 5 éves kislány. Egy férfi kiszúrta és szólt a rendőrségnek, a telefonáló illető a rendőrök kiérkezéséig felügyelt a kisgyerekre, aki – mint kiderült – az édesanyja után indult a kórházba – erről a közösségi oldalán számolt be a veszprémi rendőrség. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hazavitték

A kislány a járőröknek elmondta, hogy az anyukáját és a kistestvérét elvitte otthonról a mentő, ő egyedül maradt, és ezért elindult a mentő után. A rendőrök a gyermeket magukhoz vették, és a mentősöktől kapott adatok birtokában a balatonalmádi lakcímre mentek, ahol már várta őket a kislány felügyeletével megbízott, másik lakcímen lakó ismerős.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nevelőapjának kellett volna vigyázni rá

A férfi elmondta, hogy a közös gyermekük rosszul lett, akivel az édesanyának be kellett mennie sürgősen a kórházba, így őt kérte meg a nő, hogy vigyázzon az 5 éves kislányra – írja az NLC.

Elkezdte keresni

Amikor a lakáshoz ért, nem találta otthon a gyermeket, ezért a keresésére indult. Ekkor találkozott a járőrökkel, akik biztosították arról, hogy a kislánynak nem esett bántódása.  A Balatonalmádi Rendőrkapitányság munkatársai köszönetüket fejezték ki a telefonáló férfinak, akinek a segítsége révén visszajuttathatták a kislányt az édesapához.

Vásárban tűnt el

Ahogy arról három hete a Kékvillogó.hu hírportál beszámolt róla, elkeveredett szülei mellől egy négyéves kisfiú vasárnap, a jászapáti vásárban. Egy figyelmes árus és a rendőrök segítettek a bajba jutott gyermeken.

Gyermekükkel mentek a vásárba

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a tarnamérai házaspár a gyermekével együtt látogatott el az állat-és kirakodóvásárra, amelyre több ezren szoktak ellátogatni minden hónapban.

Sírt a gyerek

Egy óvatlan pillanatban azonban a kicsi elszakadt szüleitől és a nagy tömegben nem talált vissza hozzájuk. Az egyedül sétáló gyerek sírására felfigyelt az egyik árus, majd átadta őt a piacon gyalogos szolgálatot teljesítő rendőröknek. Az egyenruhások rövid időn belül megtalálták a megrémült kisgyerek kétségbeesett szüleit. Szerencsére az ijedségen kívül senkinek nem esett baja.

Rendőrökhöz kísérték a kislányt

A Nyugatinál szolgálatban lévő rendőrökhöz kísérték oda a rémült gyermeket 2023. január 3-án 19 óra 45 perckor. Az egyenruhások enni és inni adtak neki, játékkal, rajzolással nyugtatták meg, ezután pedig tudtak vele beszélni. 

Kárpátaljáról érkeztek

A kislány elmondta, hogy Kárpátaljáról érkeztek, s az édesanyja és testvérei felszálltak a villamosra, ő azonban a megállóban maradt. A rendőrök nemcsak a többi egységet értesítették a Tevékenység-irányítási Központon keresztül, hanem többek között a menekülteket fogadó BOK csarnokkal is felvették a kapcsolatot, de a hozzátartozókat nem találták. Az anyuka végül két órával később, este fél tízkor jelentkezett az eltűnt gyermekéért.

8 gyerekkel léptek be az országba

A tiszabecsi közúti határátkelőhelyen lépett be Magyarország területére egy ukrán állampolgárságú házaspár nyolc gyermekével tavaly március 11-én. A háború elől menekülő család belépéskor a rendőrök kérdésére azt nyilatkozta, hogy nem kérnek segítséget, a tovább utazásukat Németországba már megszervezték, rövidesen jönnek értük, így csupán néhány órát töltenek majd el segítségponton. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció