Az egész ország izgult érte, eddig bírta a harcot Farkas Ricsike, aki szerda reggel meghalt. A súlyos beteg fiú nyáron lett volna 20 éves. Szülei végig bíztak abban, hogy egyetlen fiuk ha nem is gyógyul meg teljesen, de az életminősége javulni tud.

Meghalt Farkas Ricsike

„Mély fájdalommal, egyetlen drága kisfiunk Ricsike ma reggel az angyalok közé költözött !!!!” – írták Farkas Ricsi szülei Facebook oldalukon szerdán. A kisfiú már nem érhette meg a 20. születésnapját. Ricsiért hosszú évek óta egy ország izgult. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Súlyos rendelleneséggel született

A fiú születése óta minden egyes nap az életben maradásért küzdött, ugyanis súlyos rendellenességgel jött a világra. Nem tudott járni, és egy oxigénmaszkkal ellátott oxigénpalack segítette őt a légzésben. Még 19 évesen is mindössze 15 kilót nyomott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Több műtétje volt

Farkas Richárd 2002 nyarán született. Másfél éves korában májtályog műtétje volt, majd rá 3 hónapra tüdőtályogja és hat hétig géppel lélegeztették. 2006-ban csontvelő transzplantációra került sor, ahol az édesanyja volt a donorja.

Tüdőtranszplantáción is átesett

Transzplantáció szövődménye krónikus GVHD lett (az idegen csontvelő támadja a szervezetét), tüdőfibriózis lépett fel, emiatt 3 éven keresztül folyamatos oxigénellátásra szorult. 2009. november másodikán Bécsben élődonoros tüdő transzplantációra került sor, ismét édesanyja volt a donor. 

Bécsben kezelték

2012 februárjában, Bécsben Port-a-Cath beültetés történt és vastagbél biopszia, aminek a következménye Stoma lett. Ettől kezdve folyamatos volt a kórházi kezelése a miskolci Gyermek Egészségügyi Központ Onko-haematológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztályán vénás táplálás miatt. 

Szondán keresztül táplálták

„Két hetet a kórházban töltünk, két hetet pedig otthon. A sok műtéti beavatkozás miatt táplálék felszívódási zavarai vannak, nem nő és nem hízik. Már én is megtanultam mindent, a porti tű cseréjét, infúzió elkészítését, a mesterséges táplálást. Sajnos látóideg sorvadás és szürke hályog is fellépett a sok kezelés mellékhatásaként, sőt a fogazata is tönkrement Ricsikémnek” – mondta korábban az édesanya, Esze Ágnes.

Március elején kórházba került

Március elején ismét kórházba került Ricsi, ugyanis víz telítődött a tüdejébe. A gyógyszerbeállítások sem zajlottak zökkenőmentesen, Ricsi is, édesanyja is a végletekig kimerült.

Ingadozott a súlya

„Sajnos nem egyszerűen alakul a dolog! Nagyon nehéz beállítani Ricsikének a vízhajtó mennyiségét! Lassan 3 hete vagyunk benn, de a súlya nagyon ingadozó, egyik nap jobb a másik nap rosszabb! Ráadásul a nátrium szintje is elég magas amit mosatni kell ki a szervezetéből!” – írta akkor édesanyja.

Az édesanyja bízott a gyógyulásban

„A hosszú hétvégén elég ramatyul érezte magát a vérnyomásai is nagyon alacsonyak voltak, de szerencsére mára már rendeződött! Jó lenne már ha jó lenne, őszinte vagyok veletek már borzasztó fáradt vagyok, mivel Ricsike nem túl sokat alszik sem éjjel ,sem nappal! Ami igazán pozitív, hogy akár az orvosok akár a nővérkék nagyon kedvesek, és odafigyelnek Rá! De mint azt tudjuk, a mi nagy fiunk soha nem egyszerű eset! A 19 év alatt már annyi mindenen átesett, hogy nála egy egyszerű gyógyszer beállítás sem megy simán! Bízunk a legjobbakba és kitartunk!”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt  kép: Farkas Ricsi – Forrás: Facebook