Már több mint két hete annak, hogy a szomszédos Ukrajnát megtámadták az oroszok, a háború kitörése óta pedig több százezren hagyták el az országukat. Magyarországra is napi szinten több ezer menekült érkezik, akiken a rendőrségen és a segélyszervezeteken túl, a civilek, közéleti szereplők és a politikusok is szeretnének segíteni.

Varsóban várja az anyukája

A közösségi oldalon ezúttal Dobrev Klára osztott meg egy történetet, ami egy egy Ukrajnából menekülő kislányról szól. „Ahogy állok a jegypénztár mellett, egyszer csak egy vékony hang kéri, hogy segítsek: Varsóban várja az anyukája. Egyedül utazol? – kérdezem a tizenéves, nagyon félénk lányt, akinél egy hátizsák és egy szatyor van. Nem, – feleli – itt van velem Luna és már mutatja is a kis táskát, amiben egy tengerimalac alszik békésen. Három napja indult otthonról, Moldávián keresztül utazott, hogy az anyukájához érjen Varsóba.” – írja a bejegyzésben Dobrev Klára, majd így folytatja:

A nagyszüleivel élt

„Apukája meghalt egy éve, a nagyszüleivel élt, anyukája pedig Lengyelországból küldött haza pénzt. És most egy kis hátizsákkal és Lunával indult el a biztonság felé. Az öregek otthon maradtak, ők már nem akarják elhagyni azt a helyet, ahol egész életükben éltek. Kátya még soha nem volt külföldön. Egy Lviv melletti kisvárosból jött, ez élete első utazása.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kapcsolódó:

Nagyon félt

„Bár nagyon fél, a bátorsága erősebb. Kátyát hazavittem. Egy éjszakát ágyban aludhatott, zuhanyozhatott, főtt ételt evett. Késő este még beültünk az autóba és felmentünk a Citadellához, hogy legyen egy emléke, fényképe erről a csodálatos városról, Budapestről. Reggel utazott tovább.”

Kátya megmenekült

„Én meg itt ülök és bele sem merek gondolni, mit élt át az édesanyja az elmúlt napokban. Alig várom az sms-t ma este, hogy biztonságban megérkezett és együtt vannak. Kátya megmenekült, de mi lesz a többiekkel?” – zárja sorait a politikus.

Itt a teljes bejegyzés:

SMS-ben értesítette Dobrev Klárát, épségben odaért

Dobrev Klára a poszt alatti kommentben arról is hírt adott, Kátya épségben megérkezett az anyukájához Varsóba: „Éjszaka megérkezett az sms Kátyától: Klára, minden rendben, már a mamámmal vagyok.”

Pár napja Gyurcsány Ferenc is posztol

Dobrev Klára férje, Gyurcsány Ferenc pár nappal ezelőtt tette közzé a Facebook oldalán, hogy megérkezett hozzájuk egy ukrajnai menekültcsoport, akik Kárpátaljáról jöttek. A DK politikusa a bejegyzésben azt írta: „Tegnap megérkezett hozzánk egy ukrajnai menekültcsoport. Kárpátaljai magyarok. Négy család, tizenkét fő, gyerekek, anyukák és egy nagyfiú, aki már egy ideje itt dolgozott. A félelem poklából jöttek. A jövőjük csak kérdőjeleket tartalmaz. Ma elkezdtük szervezni az életüket. Hogy ne egyik éjszakáról a másikig éljenek. (Természetesen hozzájárultak a kép közléséhez, hálásak minden magyarnak, hogy aki tud, így-úgy segít.)” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A poszt itt érhető el:

Kiemelt kép: Menekültek csoportja – Forrás: police.hu