Oszlopnak ütközött egy gépkocsi a 10. kerületben, a Hungária körút elején. A járműben ketten utaztak, beszorultak.

Keresztbe fordult

A BudapestKörnyéke.hu információi szerint egy Toyota Prius csúszott meg a 10. Hungária körúton az aluljáró után a Puskás Stadion felé haladtában, majd keresztbe fordult és jobb oldalával a belső elválasztó szegélyen álló acél villanyoszlopnak vágódott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Volt még egy utas?

A jobb első ülésen utazó utast a tűzoltók feszítővágóval, a B oszlop és a jobb oldali ajtók levágásával szabadították ki, állítólag elveszítette az egyik lábát. A sofőr és a (több forrás szerint létező) másik utas is megsérült, végül mindhárom embert kórházba szállították. Egyelőre nem megerősített információ szerint elképzelhető, hogy a Toyota illegális taxiként üzemelt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fotó a helyszínről:

Helyszíni felvétel:

Az Üllői úton is baleset történt

Három gépkocsi ütközött össze a 9. kerületben, az Üllői úti felüljárón. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, valamint az egyik kocsiból kiemeltek egy utast. A mentők is kiérkeztek a helyszínre, ahol forgalmi akadály alakult ki a baleset miatt.

Fotó a helyszínről:

Megcsúszott

A BudapestKörnyéke.hu információi szerint egy BMW kombi haladt szombaton késő délután, vélhetően nem lassan a 9. Üllői úton a Nagyvárad tér felé, amikor a népligeti felüljáróra felhajtva megcsúszott, átpördült a szembejövő oldalra, ahol a külső sávban érkező Honda Jazz a hátuljának csapódott.

Helyszíni felvétel:

Nem tudott időben fékezni

A Honda mögött közlekedő Toyota C-HR pedig nem tudott időben lefékezni és a Honda hátuljának ütközött. A BMW-ben két fiatal utazott, egy fiú és egy lány, egyikük sem használta a biztonsági övét, így fejsérüléssel szállították kórházba őket. Hogy melyikük vezette az autót, azt a helyszínen nem sikerült megállapítani, mivel mindketten a másikat jelölték meg sofőrnek.

Fotó a helyszínről:

Súlyos sérült is van

Ezért a rendőrök ujjlenyomatokat is vettek a BMW utasterében található, kézzel működtethető eszközökről. A Hondában hárman utaztak, közülük a jobb első ülésen tartózkodó utast a fővárosi hivatásos tűzoltók emelték ki, ő súlyosan, míg a sofőr és a másik utas könnyebben sérült meg. A Toyota ázsiai sofőrje sértetlen maradt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép és belső fotó: Helyszíni felvételek – Forrás: G.K.