Folyamatosan csökken azoknak az agglomerációs településeknek a száma, ahol nincs igazolt koronavírus-fertőzött, vagy karantén. A legtöbb polgármester megállás nélkül tájékoztatja a helyieket a járvány aktuális állásáról, van olyan vezető, aki maszkot húzott és a polgárőrökkel fésülte át a várost.

A folyamatosan frissülő koronavírus térkép alapján az látszik, hogy a járvány lassan, de biztosan terjed az agglomerációban. Mivel az Operatív Törzs nem közöl települési és kerületi szintű adatokat, a pandemia.hu oldalon elérhető információk a helyi közösségi oldalakról, települési weboldalakról származnak, így szinte biztosan nem tűpontosak, de az arányokat tekintve beszédesek.

A budai agglomerációban jelentősen megugrott a fertőzéses esetek száma, már 20 településen jelölnek karantént és 14 településen jelölnek igazolt koronavírus-fertőzöttet. Két héttel ezelőtt mindössze 4 településen volt fertőzött.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A pesti agglomerációban 28 településen jelölnek karantént és 19 településen fertőzöttet. Két héttel ezelőtt a pesti oldalon is jóval alacsonyabbak voltak ezek a számok.

A helyi polgármesterek egy része folyamatosan tájékoztatja a településén élőket a járványhelyzetről. Élő videókban, folyamatos posztokban számolnak be arról, hány karantén, regisztrált fertőzött van az adott településen.

Gyál

Az agglomerációban legutóbb Gyál polgármestere, Pápai Mihály tájékoztatta a lakókat arról, hogy 9 fő van karanténban, egy idősebb hölgy pedig az egyedüli fertőzött. Figyelünk rá – mondta a polgármester.

Szigetszentmilós

Szigetszentmiklóson, a helyi vezető, Nagy János járőrözni ment a polgárőrökkel. Tudósítása szerint végigjárták a Kis-Duna partját egészen Csepelig. Megnézték a játszótereket, az iskolák udvarait. Voltak a Kéktón, a Bucka tónál, illetve végigmentek a városban. A lakótelepen volt egy „aranyos” jelenet, ahol a garázsban két idős bácsi sakkozott maszkban, gumikesztyűben – meséli a polgármester.

Dunakeszi

Az észak-pesti agglomerációs városban a polgármester legutóbb a település fertőtlenítését nézte meg. Padokat, közterületeket, buszmegállókat próbáltak vírusmentesíteni.

Gödöllő

Gémesi György polgármester megpróbálja a helyzet pozitív oldalát is meglátni, ezt írta a minap egy gyroszos étel-ajándékcsomag eljuttatásakor a közösségi oldalán: „Ami fantasztikus ebben a ” vírusban”, hogy rengeteg jó szándékot és szívet ad mindannyiunknak.”

Vác

Matkovich Ilona polgármester elmondása szerint napról napra többen jelentkeznek segítséget kérve, és segítséget ajánlva. Az önkéntes tűzoltók, valamint a Jószomszéd Hálózat megsokszorozta kapacitását, a családsegítőkkel együtt alig győzik fogadni a telefonhívásokat, és gondoskodni arról, hogy semmilyen felajánlás se vesszen kárba. Közben az egyik helyi frakció tagjai, köztük a polgármester is az illetményük 10 %-át három hónapon keresztül átutalják a nemrég megnyitott Stop Koronavírus Vác nevű bankszámlára.

Szentendre

Az észak-budai oldal legnagyobb városában szerdán jelentették be, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítése érdekében született polgármesteri határozat szerint az önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjának megfizetését átmenetileg felfüggesztik, ill. az iparűzési adót Szentendrén fizetők esetében elengedik egyes vállalkozások esetében.

Budaörs

A település vezetője, Wittinghoff Tamás polgármester arról tájékoztatta a helyieket, hogy folyamatosan növekszik az ellátásra szorulók száma a városban, már 522 ember számára biztosít étkezést az önkormányzat, illetve sokaknak segítenek a bevásárlásban és gyógyszerek beszerzésében is. A hivatalos tájékoztatás szerint a hatósági karanténban lévők száma Budaörsön a pénteki adatok szerint 60 fő, az ő ellátásukról is gondoskodik az önkormányzat.

Érd

Az agglomeráció legnépesebb városának polgármestere a helyi óvónénik nagyszerű ötletéről tudósít. Meséket töltenek fel a helyi Youtube csatornára, hogy a legkisebb gyerekeknek is megmaradjon a kapcsolata az ovival és a jól ismert óvónénikkel.

Kiemelt kép: Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere járőrözni indul a polgárőrökkel – Forrás: Facebook/Nagy János