Néhány nappal ezelőtt Szörényi Levente egy interjúban élesen kritizálta zenésztársát, Bródy Jánost. Szörényi a Mandiner.hu-nak beszélt Bródyról, ám olyan keményen bírálta, hogy azt zenésztársa sem hagyhatta szó nélkül.
Az SZFE miatt kezdődött
Bródy köztudottan kiáll az SZFE-s diákok mellett, ám ezzel Szörényi nem ért egyet.
“Bródy az SZFE-s szerepvállalással eddig nem látott mélységekbe »pengette le« magát” – mondta a zenész az interjúban.
Szörényi szerint Bródy ezzel a cselekedetével nem csak magát szégyenítette meg, de a közös életművüket is -írja a Blikk.
A színműveszetis diákokat is bírálta
Szörényi nem csak Bródyt, de az SZFE hallgatóit is kritizálta, ugyanis szerinte tehetségtelenek – írja a Blikk.
“Nemhogy színésznagyságokat, de közepes tehetségeket sem ont magából…” – mondta, továbbá azt is, hogy irritáló gőg fűti őket.
EZ IS ÉRDEKELHET!
„Hetek, hónapok óta tudtuk, hogy nagy a baj” – Megszólalt az Omega menedzsere Benkő László haláláról
Korábban is szégyenkezett miatta
Szörényi az interjúban elmondta, hogy már 1981-ben is összekülönböztek a nézeteik zenésztársával.
Egy 1981-es zenészkonferencia jegyzőkönyéről esett szó,amelyben Tóth Dezső kommunista művelődési miniszterhelyettesnek és Lendvai Ildikónak, a KISZ KB kulturális osztályvezetőjének tett hitet az ott felszólaló Bródy János az együtt haladás mellett, az alternatív zenekaroktól elfordulva.
“Ott ültem én is azon a tatai könnyűzenei konferencián, ahogy az egész zenésztársadalom az újoncokkal együtt; raportra voltunk hívva. Bródy ott tényleg elárulta az akkori új hullámot” – mondta Szörényi, hozzátéve, hogy akkor is szégyenkezett helyette is.
Bródy is reagált a történtekre
“„Én úgy nőttem fel, hogy ha valakivel bajom van, azt szemtől-szemben megmondom. Leventével körülbelül egy hónapja találkoztam az Erkel Színházban, az István a király operai bemutatóján. Hosszú ideig álltunk egymás mellett a színpadon, együtt zenéltünk, együtt beszéltünk át mindent, ám ott, az Erkelben Levente egy szóval sem mondta, hogy valami baja lenne velem, vagy azzal, hogy véleményt mondok különböző ügyekben. Most pedig itt van ez a kifakadás, amit egyszerűen nem értek. Az biztos, hogy jó ideig nem szeretnék találkozni Szörényi Leventével…” – jelentette ki a zenész.
EZEK A BPK LEGFRISSEBB HÍREI
- „Igyekezett minden lehetőséget megragadva gyógyulni, küzdeni, de egyedül elérte a határait” – megszólalt Tompos Kátya barátja, a színésznő keményen küzd a rákkal
- A tolóajtó a sokoldalú otthoni megoldás
- Kórházi ellenőrzések eredménye: disznóvágás miatt elmaradt műtét, elhunytaknak rendelt étel és hisztipénz egyes orvosoknak
- Karsai Dániel kegyelmet kér az államfőtől azoknak, akik gyógyíthatatlan, halálos betegeknek segítenek meghalni
- Borzalom az iskolaudvaron: négy lány úgy megvert egy 10 éves kisfiút, hogy a tanuló életmentő műtéten esett át
Kiemelt kép: Szörényi Levente és Bródy János