Végh József kriminálpszichológus szerint valami megjelent Sz. Szilárd fantáziájában, aminek engedelmeskedett. Zacher Gábor toxikológus pedig úgy gondolja: kiszámíthatatlan hatásuk van a ma piacon lévő szereknek, de a rendőrkéselő magatartását önmagában a személyiségzavar is kiválthatta.

Alkalmi kábítószer-fogyasztónak tartja magát

A rendőrökre támadó és egyiküket halálosan megkéselő Sz. Szilárd vallomásában arról is beszélt, hogy alkalmi kábítószer-fogyasztó, de azt nem tudni, hogy a támadás előtt fogyasztott-e valamilyen tudatmódosító szert. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egyszeri droghasználat is okozhat tüneteket

Zacher Gábor toxikológus az ügy kapcsán a Fókusznak azt mondta: akár egyszeri droghasználat is okozhat ilyenfajta tüneteket. „A környezettel való kapcsolat elvesztése, a realitásérzéknek az elvesztése, indokolatlan erőszak – számtalan tünetet produkálhatnak azok a szerek, amelyek kint vannak a piacon” – mondta a toxikológus. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Személyiségzavar

Zacher Gábor hozzátette: a személyiségzavar önmagában is okozhat olyan magatartást, mint amilyet Sz. Szilárd tanúsított, de a kábítószer-használat is hatással lehet a mentális betegek tüneteire. „Teljesen bizonytalanná tudja tenni, hogy az illetőre hogyan hat a kábítószer. Az esetek jelentős részében a tünetek fokozódását tudja okozni” – hangsúlyozta a szakember.

„Valamilyen befolyásoltság alatt állt”

Az RTL stábjával Végh József kriminálpszichológus is megosztotta tapasztalatait. „A cselekmény elkövetése nyilvánvalóan nem egy normális emberre enged következtetni, valamilyen befolyásoltság alatt állt. Alkohol, kábítószer, gyógyszer, vagy az elmeállapota nem egészen volt tiszta” – mondta. 

Feltételezik, hogy hallucinált

Bár a férfi mentális állapotáról csak az elmeorvosi vizsgálat után lehet pontosat mondani, a felvételek alapján a kriminálpszichológus szerint feltételezhető, hogy hallucinálhatott valamit. „Valami megjelent a fantáziában, aminek engedelmeskedett” – mondta a szakértő.

A gyilkosság előtt is volt dolga a rendőrökkel

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság elismerte, hogy Sz. Szilárddal szemben a gyilkosság előtti napokban Szolnokon is intézkedniük kellett a rendőröknek – írja a Blikk. A lap szerint a férfi drogok hatása alatt volt, és szeretett volna bejutni a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázisának területére. Megállt a laktanya épülete előtt autójával, majd a kerítésen átmászva indult meg, azonban a fegyveres biztonsági őr feltartotta.

Elképesztő indokot hozott fel

A járőrök elfogták, és garázdaság miatt vonták felelősségre, eljárást indítottak ellene. Sz. Szilárd vallomásában arról beszélt, hogy úgymond „nemzetbiztonsági okokból” szeretett volna bejutni a laktanyába: egészen pontosan azért, hogy megküzdjön az „emberiséget fenyegető szörnyekkel”.

Teljesen kiszámíthatatlan

A BudaPestkörnyéke.hu számolt be arról, hogy a férfi letartóztatását vasárnap rendelte el a bíróság. Sz. Szilárdot az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) viszik. A Fővárosi Törvényszék vasárnapi közleményében azt írta. hogy Sz. Szilárd tényfeltáró, beismerő vallomást tett. A gyanúsított kiszámíthatatlan, emellett valószínűsíthető, hogy mentális állapota zavart.

„Aggasztó, nyöszörgő hangokat hallott”

A férfi ügyvédje azt állította, hogy Sz. Szilárd „aggasztó, nyöszörgő hangokat hallott a felette lakó idős hölgy lakásából kiszűrődni, emiatt törte be az ajtót.” A kést pedig azért vette magához, hogy megvédhesse az idős hölgyet.

Lekapcsolódott a lámpa, majd elszabadult a pokol

Ráadásul a kiérkező rendőröknek önként adta át az eszközt, amit Baumann Péter vett el tőle és tett zsebre. Azonban amikor lekapcsolódott a lépcsőház világítása, akkor váratlanul kikapta a zsebéből és szíven szúrta a rendőrt, s a többi egyenruhás felé is kaszáló mozdulatokat tett. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a rendőrgyilkosság helyszíne. Fotó: Facebook.