Részegen ment fürdeni szerda este a Balatonba egy monorierdői férfi. Úszás közben elfelejtette, hogy melyik irányba tud kiúszni. Egy kenus mentette meg az életét.

A fonyódi vízirendőröket július 15-én este 22 óra után értesítette egy, a Balaton-parton tartózkodó 57 éves budapesti férfi, majd rögtön utána a kenujával a segítségért kiáltozó, bajba jutott fürdőzőhöz sietett.

Éjszaka, a sötétben a parttól már másfél kilométerre eltávolodva észlelte egy 43 éves, ittas monorierdői lakos, hogy nem tudja, merről indult. Kifáradva pánikba esett, ezért segítségért kiáltozott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szerencséjére a partról meghallotta őt egy kenus, aki habozás nélkül bejelentést tett, majd maga indult a bajba jutott férfi megsegítésére. A kenujával kapaszkodót nyújtott a vízben lévő férfinek a rendőrök kiérkezéséig, akiknek a sötét vízfelszínen egy elemlápával jelezte a pozíciójukat.

A rendőrök a felelőtlen férfit a szolgálati hajóba emelték, majd a partra vitték, ahol a mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek, avagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es telefonszámon.

Kiemelt kép: illusztráció