Nemrég lezuhant nyolc emelet magasságból, és bár a csodával határos módon megúszta, a sors azóta nem bánik túl kegyesen Leszkoczki Istvánnal. A 26 éves fiatalember a sérülései miatt rengeteget szenved, ráadásul a neki járó teljes fizetése helyett havonta csupán néhány ezer forinttal szúrják ki a szemét.

Túlélte a nagy zuhanást

Az akciófilmekben szereplő kaszkadőrök is megirigyelhetnék azt a mutatványt, amit február elején bemutatott az egyik fővárosi építkezésen, csakhogy ő ezt a kis híján végzetesnek bizonyuló zuhanást korántsem szándékosan csinálta. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egy rossz mozdulat miatt

István homlokzati hőszigetelési munkálatokat végzett, s a felállványozott épület nyolcadik emeletén éppen cipekedett, amikor egy rossz mozdulat után megrándult a térde, amitől elveszítette az eszméletét. Mire magához tért, 16 méter magasan, az ötödiken feküdt, két terasz közé beszorulva.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Maradandó sérülésekkel is küszködik

„Ugyan javulgatok, de több maradandó sérüléssel is küszködöm azóta. Fizikoterápiára kell járnom a vállam és a nyakam miatt, mert azok nem jöttek még rendbe. Éjszakánként aludni is alig bírok a fájdalomtól. Emellett rendszeresen gyógytornán, masszázson és elektromos kezelésen veszek részt” – mondta István.

Hatezer forintot kapott kézhez

„Dolgozni nem tudok, de a múlt hónapban is összesen hatezer forintot kaptam. A teljes fizetésem járna még, de belehazudtak a munkabaleseti jegyzőkönyvbe, véleményem szerint emiatt nem kapom meg a százszázalékos táppénzt” – tette hozzá a vasárnapi Blikknek.

Nem volt rajta biztonsági felszerelés

„Azt hozták ki az egészből, hogy nem vétett senki semmit, az én hibám az egész. Pedig semmilyen biztonsági felszerelés, így sisak sem volt rajtam. Fogalmam sincs, mi lesz így velem, hol fogok dolgozni. Egy biztos, állványzaton, a magasban többé soha nem szeretnék tartózkodni” – folytatta a szerencsétlenül járt férfi.

Túlélt egy autóbalesetet

István négy éve súlyos autóbalesetet szenvedett, és elmondása szerint a munkabaleseti jegyzőkönyvbe azt írták bele – tévesen –, hogy „valószínűleg a régebbi autós balesetből eredő sérülés következménye” az esés, illetve, hogy rendelkezett megfelelő védőfelszereléssel, ám ezen állítások közül szerinte egyik sem igaz.

Nem tudja, mit csináljon

Ő azt mondja, a zuhanásának semmi köze a korábbi sérüléseihez, a térdével korábban nem volt semmi problémája. „Oltári nagy hazugság, ferdítés, hogy a korábbi autóbalesetem miatt estem most le az állványról, de nem tudom, kihez fordulhatnék segítségért. Fogalmam sincs, hogy a cégnél egyáltalán honnan tudták meg. Talán a jegyzőkönyvekből vagy a sajtóból értesülhettek róla” – tette hozzá a férfi, aki kártérítést is szeretne a vele történtek miatt.

Nyomoz a rendőrség

A lap megkeresésére a BRFK közölte, az esettel összefüggésben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indult nyomozás, de gyanúsítotti kihallgatás nem történt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció