Szeptember elején a Tököl-Százhalombatta kompkikötőnél gurult bele a folyóba a nagy értékű elektromos autó. Most megszabadulna tőle a tulajdonosa.

Egy arra járó hajó felvételt is készített róla

Sikerült megörökítenie egy hajónak azt, hogy félig elmerült egy Tesla Model X a Dunában. Az eset még szeptember 6-án kedden történt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Azóta sem tudni, mitől gurult az autó a vízbe

Bár azóta már másfél hónap eltelt, még mindig nem tudni, mi volt az oka annak, hogy a kocsi a folyóba gurult. Szerencsére nem ült benne senki, amikor megindult a víznek a jármű.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A tulajdonos kérdezősködött, aközben történt meg a baj

Állítólag a tulajdonos afelől érdeklődött az ott várakozóktól, hogy mikor fog indulni a következő komp. Az autó eközben magától a folyóba hajtott, senki nem segítette ehhez hozzá.

A tűzoltók nem tudták kiemelni

Először a tűzoltókat rendelték ki, hogy emeljék ki a vízből a kocsit. Ők azonban ezt nem tudták megtenni, mert nem volt meg hozzá a kellő felszerelésük.

Lett azért megoldás

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat oldotta meg végül a dolgot. A kiemelés teljes költségét kifizette a tulajdonos.

Így mentették ki akkor a Teslát

Eredetileg is azért vette a tulaj, hogy eladja

A hírek arról szólnak, hogy a tulajdonosnak még a vízbe gurulás előtt is az volt a szándéka az autóval, hogy eladja. Így persze vélhetően jóval kevesebbet fog kapni érte, mint amennyit a kaland nélkül remélhetett.

Nem titkolják azt, hogy vízkár érte

Az internetre felkerült hirdetésben nem titkolják, hogy vízkáros lett a Tesla. Sőt, azt is leírják, hogy enyhén sérült. A képek alapján nincs rossz állapotban, ahhoz képest, hogy megmártózott a Dunában. A fotókon látszik, hogy vízfolyások nyomai vannak rajta, egyáltalán nem egy patyolat tisztára kitakarított autóról van tehát szó.

Azt gyanítják, így is megveszik

Az autó hirdetése a hasznaltauto.hu portálon van fent, ott lehet megtekinteni a képeket is. Jelenleg 8,4 millió forintba kerül, ennél kevesebb pénzért nem lehet Teslát venni ma Magyarországon. Igaz, megvan az oka annak, hogy miért csak ennyibe kerül. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A vízben elsüllyedt Tesla – Forrás: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat