Törökbálint köztiszteletben álló idős papjával aljas módszerekkel végzett egy kéregetésből élő társaság, akik pár nappal korábban egy rokkantnyugdíjast vertek agyon. Egyikük papokra specializálódott, amit sajnos szabadulása után is bizonyított. Újranyitottuk a döbbenetes ügy aktáját.

Utolsó szívdobbanásáig szolgált

„Pelsőczy atya a szó legszorosabb értelmében az utolsó szívdobbanásáig szolgált. Szolgált akkor is, amikor vizet adott a gyilkosának. Hisszük, hogy Pelsőczy atya odaátról szolgálja, gondját viseli az ő szeretett Törökbálintjának” – írta a helyi római katolikus egyházközség Ferenc atyáról, akit 27 éve gyilkoltak meg a Pest megyei városban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem dolgoztak, hanem kéregettek

A 19 éves B. Ervin és a fiatalkorú D. Mónika élettársak voltak. Munkájuk nem volt, kéregetésből éltek. 1994-ben megismerkedtek P. Lászlóval és J. Lászlóval, akik ugyancsak kéregetésből próbáltak megélni. P. László állítólag szinte „specializálta” magát a papokra, és ezt a szóbeszédet később sajnos be is bizonyította.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az ütéstől eltört a húsklopfoló nyele

A társaság 1995. március 20-án budapesti lakásán agyonvert egy rokkantnyugdíjast, akivel előtte aláírattak egy adásvételi szerződést, amelynek értelmében D. Mónika a lakás új tulajdonosa. Közben ütötták-verték áldozatukat, a brutalitásra jellemző, hogy egy húsklopfolóval úgy fejbe vágták, hogy annak eltört a nyele. Az áldozat egy óra alatt elvérzett.

Azt hazudták, esküvő lesz

A társaság nem állt le. Pár nap múlva P. Lászlónak eszébe jutott egy újabb lehetséges áldozat. A törökbálinti papot, a 79 éves Pelsőczy atyát onnan ismerte, hogy egyszer már lopott tőle. Négyen indultak útnak, este pedig B. Ervin és P. László ment be Pelsőczy Ferenchez. Egy esküvőt akartak bejelenteni, miközben P. László kért egy pohár vizet.

Miért kellett meghalnia?

B. Ervin szerint a rokkantnyugdíjashoz hasonlóan a papot sem akarták megölni, de Ferenc atya felismerte P. Lászlót, ezért állításuk szerint meg kellett halnia. Az sosem derült ki, pontosan melyikük szúrta nyakon a papot, de László másnap egy fogkefével és törülközővel felkészülve az előzetesre besétált a rendőrségre, és közölte, hogy társával megöltek két embert.

Pénzt kapott, mert kényelmetlen volt neki a börtönben

B. Ervint és P. Lászlót életfogytiglani fegyházra ítélte a Pest Megyei Bíróság. Ervin tíz éve azzal került be újra a hírekbe, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága megítélt neki akkori árfolyamon hétmillió-nyolcszázezer forintnyi eurót, amiért kényelmetlen körülmények között kellett töltenie büntetését.

Semmi sem elég?

P. László közben feltételesen szabadult, de rövidesen igazolta azt a korabeli állítást, hogy papokra specializálódott, ha bűncselekményről van szó. 2019 májusában Táton, a plébánián csöngetett, ahol pénzt kért a plébánostól. Kapott is valamennyit, de később visszatért és hiába jutott újabb összeghez a pap jóvoltából, elkezdett további értékek után kutakodni. A pap megijedt, ezért a férfi rátámadt, de amikor az áldozat kiabálni kezdett, László elmenekült. Valószínűleg ezért nem történt súlyosabb bűncselekmény.

Eladta már a lelkét

A törökbálinti plébános egyik gyilkosát ezért a támadásért is elítélték, a bűncselekmény elkövetésekor ráadásul feltételes szabadlábon volt. A Táton megtámadott Mihály atyának állítólag azt mondta, ő már eladta lelkét az ördögnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Vannak még ilyen újranyitott akták, kattints ide!

Kiemelt kép: Templom Törökbálinton – Forrás: BPK-montázs