Letartóztatta a bíróság azt a Vác környéki általános iskolában dolgozó tanárt, aki kikezdett az egyik 13 éves diákjával. A férfi titkos éjszakai találkozóra hívta a kislányt egy elhagyatott vasútállomásra azért, hogy rábeszélje arra, hogy testi kapcsolatot végezzen vele.
Fotókat küldözgettek egymásnak
A lány elutasította a férfi kezdeti próbálkozásait, de később több intim fotót is küldött a pedagógusnak, aki ugyancsak hasonló felvételeket küldött neki. A bíróság közleménye szerint a gyanúsított tavaly szeptembertől dolgozott pedagógusként az egyik Váci járásban működő általános iskolában. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Érzelmileg kötődött a tanárhoz
A munkája során ismerkedett meg az akkor még csak 13 éves lánnyal. Márciusban a gyanúsított és a kislány egy internetes alkalmazáson keresztül kezdett el beszélgetni egymással, aminek a hatására gyerek érzelmileg erősen kötődni kezdett a pedagógushoz. Idővel a beszélgetések hangvétele egyre intimebbé vált.
Hirdetés
A vasútállomáson találkoztak
Áprilisban a tanár rábeszélte a lányt arra, hogy éjszaka jöjjön el az egyik elhagyatott vasútállomáshoz. Itt a pedagógus nemi cselekményt kezdeményezett a diákjával, aki a férfi kezdeti próbálkozásait követően ellenállt. A tanár és a kislány ezt követően is kapcsolatban maradtak, az interneten keresztül továbbra is beszélgettek és a lány több meztelen, a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló képet továbbított magáról a férfinak.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Beismerte tettét
Ezzel párhuzamosan a tanár is készített saját magáról hasonló felvételeket, amelyeket továbbított a tininek. A tanár részben beismerte a terhére rótt cselekményt és azzal védekezett, hogy tettét a lány kérésére követte el.
Letartóztatták a férfit
A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a férfi letartóztatását. Az ügyész tudomásul vette a végzést, a gyanúsított és a védője fellebbezett, így a végzés nem végleges, de végrehajtható. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: