A parancsnoki vizsgálat szerint szakszerűen és jogszerűen jártak el az újbudai késes támadóhoz kirendelt rendőrök, közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Mindent rendben csináltak

Gál Kristóf szóvivő azt mondta, a rendőrök minden szükséges szakmai kiképzéssel, ismerettel és eszközzel rendelkeztek. A vizsgálat szerint az akkor ismert körülmények alapján elég járőrt küldtek a helyszínre. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kórházban halt meg

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon elsők között beszámoltunk róla, csütörtök este három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövés után lábon lőtte, ezután a támadót elfogták. Az egyik rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kioltották az életét

A múlt héten csütörtökön egy férfi a fölötte lakó ajtaját betörte egy 11. kerületi társasházban. Más lakók ajtaján is dörömbölt, rendőrt hívtak rá.

Tragédia történt a lépcsőházban

A rendőrök a helyszínre siettek. A lépcsőházban meg akarták bilincselni, ám a férfi a rendőrökre támadt és egy éles tárggyal három egyenruhást is megsebesített. Bamann Péter rendőr főtörzsőrmester olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

Állítólag démonokat látott a támadó

A férfi azt állította, démonokat látott. Sz. Szilárd könnyen felbosszantotta magát már korában is. Azzal is ki tudták hozni őt a sodrából, ha valaki húst klopfolt vagy éppen az ablak alatt beszélgetett.

A rendőrt hősi halottá nyilvánították

Pintér Sándor belügyminiszter Baumann Pétert hősi halottá nyilvánította. A 29 éves rendőrt, aki hamarosan egybekelt volna párjával, posztumusz főhadnaggyá léptették elő. Kiderült, hogy mikor fogják eltemetni.

A jövő héten lesz a temetése

2023. január 26-án, csütörtökön 13:00-kor fogják végső nyugalomra helyezni Baumann Pétert. Temetése a Mátészalkai Köztemetőben lesz. Erről a Zsaruellátó nevű Facebook oldal számolt be.

30 napra letartóztatták

A Budai Központ Kerületi Bírósága azt a döntést hozta, hogy 30 napra letartóztatják a gyilkossággal gyanúsított Sz. Szilárdot. Korábban mindent tagadott, végül azonban beismerte tettét.

Megúszhatja a börtönt az, aki kioltotta a rendőr életét

A legfrissebb hírek szerint elmegyógyintézetbe küldhetik Sz. Szilárdot. Meg fogják vizsgálni, hogy mennyire volt beszámítható akkor, amikor elkövette a bűncselekményt. Azért nem a berettyóújfalui börtönkórházban tartják fogva, hanem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, mert lőtt sebe nem súlyos.

Alkalmanként fogyasztott kábítószert

Bevallotta, hogy alkalmanként fogyasztott kábítószert. Az még kérdéses, hogy azon a bizonyos napon is tudatmódosító szer hatása alatt állt-e. Végh József kriminálpszichológus az RTL számára azt mondta, valamilyen befolyásoltság alatt állhatott az elkövető. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszíni fotó – Forrás: MTI