Elég lett az éjszakai züllésből és a kivételezett helyzetben lévő dohányboltokból. Óbuda-Békásmegyer polgármestere után most a Balaton-part legnagyobb városa, Siófok vezetője is frontális támadást indított a trafikmutyi ellen. A cél közös: a dohányboltok fejezzék be az alkoholárusítást, de legalábbis ne mentesülhessenek a helyi, éjszakai szesztilalmi rendeletek alól, és ne működhessenek illegális, kiülős kocsmaként.

Óbuda polgármestere és testülete kezdte a harcot

A probléma nem újkeletű, a fővárosban és az agglomerációban már régóta tarthatatlan állapotok uralkodnak a nemzeti dohányboltok környékén. Lapunk korábban megírta, hogy a lakosság elviselhetetlen és régóta fennálló panaszaira hivatkozva Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete és polgármestere, Kiss László úgy döntött, hogy az új kormányhoz fordul segítségért a harmadik kerületi, utcai alkoholproblémák elleni fellépésben. A jelenlegi rendszerben ugyanis a dohányboltokkal kapcsolatos engedélyek és az ellenőrzés nem helyi hatáskör, a trafikokkal az önkormányzatok nem tehetnek semmit, miközben a problémák helyben jelentkeznek. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat.

Visszaadnák a jogot a jegyzőknek a fővárosban

Az óbudai önkormányzat indokoltnak tartja a dohányboltok kapcsán a jegyzői hatáskör azonnali visszaállítását, valamint a lakossági panaszkezelés megerősítését. A harmadik kerületi testület határozottan javasolja a dohányboltokban az alkoholtartalmú italok forgalmazásának drasztikus korlátozását. Alternatív megoldásként jogot kérnek arra, hogy helyi rendeletben tilthassák meg az éjszakai alkoholeladást a trafikokban, a lakók nyugalmának és a fiatalkorúak védelme érdekében, hogy a kereskedelmi tevékenység végre arányosabban illeszkedjen a lakókörnyezet igényeihez.

 

 

 

Elárasztják a kerületeket a feleses üvegek

Az óbudai kezdeményezés egy másik komoly, mindennapi problémára is kiterjed, amely szorosan kapcsolódik a trafikok előtti italozáshoz. A jelenlegi visszaváltási rendszer ugyanis nem terjed ki a 0,1 liter alatti kiszerelésű italcsomagolásokra. Ezek a tipikus feleses kis üvegek szinte kivétel nélkül közterületi hulladékként végzik a dohányboltok környékén, ami környezeti terhelést jelent, és jelentősen növeli az önkormányzatok utcatisztítási költségeit. Óbuda ezért javasolja a kötelező visszaváltási rendszer azonnali kiterjesztését ezekre a kisméretű alkoholos üvegekre is.

Szolgálati közlemény: Az erősebb napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, HVG vagy a Blikk. A Budapest Környékét minden felületen eléred. A szomszédaid, a vevőid és az ügyfeleid is minket olvasnak. Köszönjük, hogy te is itt vagy! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Óbuda után most Siófok is csatába indul

A harmadik kerületi felzúdulást követően most a Balaton fővárosában is betelt a pohár. Siófok polgármestere, Lengyel Róbert a napokban közösségi oldalán bejelentette, hogy hivatalos jogalkotási kezdeményezési javaslattal fordult a térség országgyűlési képviselőjéhez, a tiszás Csatári Ernőhöz – írja a BalatonKörnyéke.hu hírportál. A városvezető megelégelte, hogy miközben a Balaton-parti település mindent megtesz a kulturált turizmusért, a nemzeti dohányboltok egy jogi kiskaput kihasználva teljesen szabotálják a helyi rendeleteket, és súlytalanná teszik az önkormányzat munkáját.

Ócska kocsmák lettek a trafikok

A siófoki rendeletek szerint a nyári főszezonban az élelmiszerüzletek vagy a benzinkutak éjszaka nem árusíthatnak szeszes italt az utcai randalírozások megelőzése érdekében. A trafikokra viszont a kivételező törvényi szabályozás miatt ez a tiltás nem vonatkozik. Amíg a rendes boltok zárva tartják a hűtőket, addig a trafikok vidáman és büntetlenül árusítják a piát az éjszakában. A siófoki polgármester szerint a trafikok egy része ráadásul zavartalanul kiülős-kiállós, ócska kocsmaként funkcionál, ahol a bulituristák a bolt előtt, az utcán fogyasztják el a vásárolt alkoholt.

Mi is az a trafikmutyi?

A polgármesterek által felemlegetett, a köznyelvben csak trafikmutyiként elhíresült projekt a Fidesz-kormány egyik legvitatottabb intézkedése volt. A kabinet még 2013-ban államosította a dohányáruk értékesítési jogát, ezzel egyik napról a másikra rengeteg kis családi vállalkozást és addig működő kisboltot tettek tönkre, megfosztva őket a megélhetésüktől. Ezt követően zárt, átláthatatlan koncessziós pályázatokon osztották újra a jogokat a rendszerrel lojális embereknek. Ekkor kapták meg azt a máig érvényes privilégiumot is, hogy az önkormányzati tiltások alól mentesülve szinte bármit, így alkoholt is árusíthatnak éjszaka.

Kérdések, amelyekre sokan várnak választ

Az óbudai és a siófoki helyzet is rávilágít a trafikrendszer súlyos hibáira, így joggal merülnek fel a kérdések a helyi lakosokban. Vajon kinek az anyagi és politikai érdeke, hogy a nemzeti dohányboltok a mai napig érinthetetlen szent tehénként működhetnek? Miért fontosabb néhány kivételezett trafikos éjszakai profitja, mint a budapesti kerületek nyugalma, valamint a lakók pihenéshez való joga?

Összefoghatnak az önkormányzatok a törvénymódosításért

Siófok polgármestere két konkrét javaslatot küldött el a parlamentbe: egyrészt, hogy a trafikok se kapjanak kivételes bánásmódot a helyi szabályozások alól, másrészt, hogy a dohánybolt a jövőben csak dohányterméket áruljon, alkoholt ne. Miután a főváros vezetése és Óbuda is ugyanezzel a problémával küzd, az agglomerációs és a vidéki települések részéről most együttes, komoly nyomás nehezedhet a törvényhozásra, hogy végre megfékezzék a trafikmutyit. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kiemelt kép: Lengyel Róbert, Siuófok polgármstere és jobbra Kiss László, a 3. kerület polgármestere. A fotó illusztráció, Adobe AI mesterséges inteligencia felhasználásával készült.