A téli időszámítás vasárnap kezdődik, amikor hajnali három órakor az órákat hajnali kettőre állítják vissza; ez néhány belföldi és nemzetközi vonatot érint és persze az utasokat. A Magyar Alvás Szövetség az alváskutatási tapasztalatok alapján azt javasolja, hogy Magyarországon a téli időszámítást kellene állandósítani.

Kavarás a vonatokkal

A vasúttársaság csütörtökön azt közölte, a belföldi járatok közül a Nyugati pályaudvarról a hajnali órákban Szobra és Szolnokra induló vonat a nyári időszámítás szerint közlekedik a teljes vonalon. Míg a Nyugati pályaudvarról hajnali kettő óra után induló vonatok már a téli időszámítás szerint indulnak.

Megszavazták, hogy ne tekergessük az órát

Támogatásáról biztosította az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését  korábban az Európai Parlament. A strasbourgi ülésen 410:192 arányban megszavazott határozat értelmében azok az uniós országok, amelyek a nyári időszámítás megtartása mellett döntenek, 2021 márciusában állítanák át utoljára az órát, a téli időszámítást preferálók pedig 2021 októberében.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ébrenléti idő

Az óraátállítás módszere azon alapul, hogy a lakosság szokásos ébrenléti ideje – a reggel hét és este tíz óra közötti időszak – minél inkább egybeessen a természetes világosság idejével, így ugyanis villamos energiát lehet megtakarítani.

Téli vagy nyári időszámítás?

A Magyar Alvás Szövetség szerint a problémát annak eldöntése jelenti, hogy a nyári vagy a téli időszámítás legyen az állandó, ezt pedig mindenki a saját tapasztalata szerint ítéli meg, sokféleképpen lehet vizsgálni, ráadásul a végső döntéshez az érintett országok kormányzati szintű összehangolása kívánatos.

Téli időszámítás kellene Magyarországon

Arról is tájékoztat a Magyar Alvás Szövetség, hogy az alváskutatási tapasztalatok, a baleseti statisztikák és még sok minden más arra figyelmeztet, hogy az eredeti időzónánknak megfelelő idő visszaállítása lenne a legésszerűbb élettani, egészségügyi szempontból: évezredek óta élünk ebben a rendszerben, és ez a jelenlegi téli időszámításnak felel meg.

Megtakarítás

A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. korábbi közleménye szerint az óraátállítással évente egy közepes méretű magyar város teljes fogyasztásának megfelelő villamos energiát spórolunk meg. Az 1980 óta működő rendszer segítségével eddig csaknem 4000 gigawattóra (Gwh) a becsülhető energiamegtakarítás, amely az ország majdnem ötheti átlagfogyasztásával egyenlő. Adataik szerint 2017-ben 80 GWh megtakarítás keletkezett az óraátállításból.

Óraátállítás

Visszatérve a most vasárnapi óraátállításhoz: A nemzetközi forgalomban a Lőkösházáról hajnali két órakor induló, Budapesten át Bécsig közlekedő 346-os számú Dacia nemzetközi gyorsvonat Lőkösházáról már a téli időszámítás szerinti 2 órakor indul el.

Nyári majd téli időszámítás

A 347-es számú Dacia nemzetközi gyorsvonat a Keleti pályaudvarról 23.10-kor indul Bukarestbe, Lőkösházáig nyári időszámítás szerint közlekedik, majd onnét a téli időszámítás szerint, 2.39-kor folytatja útját.

Menet közben lesz átállás

Néhány nemzetközi vonatot a külföldi vasúthálózaton ér majd az óraátállítás. Ezek az IC 407-es és IC 406-os számú Corona, az IC 473-as és az IC 472-es számú Ister, az EN 462-es és az EN 463-as számú Kálmán Imre, az nj 466-os és az nj 467-os számú Wiener Walzer, az EN 476-os és az EN 477-es számú Metropol – berlini és varsói vonatrész kocsijait továbbító – vonatok.

Kiemelt kép: Keleti pályaudvar – Fotó: BPK