A zuhanyzóban lett rosszul egy férfi, akit a kiérkező rendőrök mellkaskompresszió alkalmazásával hoztak vissza az életbe. A közelmúltban egy budapesti Lidl áruházban mentettek meg egy embert az egyenruhások.

Segítséget kért a rendőröktől

A rendőrök egy miskolci szociális intézménybe siettek, miután az intézmény egy megrémült munkatársa január 14-én, a reggeli órákban segítséget kért tőlük. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Zuhanyzás közben esett össze

A dolgozó elmondta, hogy egyik ellátottjuk zuhanyzás közben összeesett és nem mozdul, nem lélegzik. Hajduk Zsolt rendőr őrmester és Szűcs Réka rendőr őrmester azonnal a helyszínre siettek és a fürdőhelyiségben összeesve meg is találták a férfit, aki nem mutatott életjeleket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Segített a mellkaskompresszió

Ekkor azonnal mellkaskompressziót alkalmaztak, így néhány perc után már tapintható volt a beteg pulzusa és a légzése is újraindult.

Stabilizálták az állapotát

Az időközben kiérkező mentőszolgálat dolgozói átvették a beteget, stabilizálták az állapotát, majd kórházba szállították – írta meg a police.hu.

Újraélesztés a Lidl áruházban

A Kékvillogó.hu adott hírt arról, hogy a kispesti rendőrök élesztettek újra egy idős vásárlót az egyik fővárosi Lidl áruházban. A három egyenruhás együtt küzdött a férfi életéért, akit végül stabil állapotban adtak át a mentőknek.

Segítséget kért egy járókelő

A BRFK 19. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei január 5-én 9 óra körül épp az Üllői úton várakoztak a piros lámpánál szolgálati gépkocsijukkal, amikor egy járókelő odaszaladt hozzájuk, hogy segítsenek, mert az egyik áruházban egy idős férfi összeesett és nem ad életjeleket. 

Azonnal a helyszínre rohantak

A három rendőr, Simon Alex r. őrmester, Varga Beatrix r. őrmester, valamint Sörös Gábor r. őrmester rögtön a vásárlótérbe rohant, ahol egy vásárló időközben már megkezdte az újraélesztést. A rendőrök ezután átvették a fáradt civiltől az újraélesztési teendőket, és perceken keresztül felválta folytatták azt a mentők kiérkezéséig. A mentők érkezését követően a 76 éves férfinek már ismét voltak életjelei, őt stabilizálást követően kórházba vitték.

Erős tíz perc az életért

„Két kollégámmal együtt dolgoztunk ezekben a percekben. Jó tíz percen keresztül folytattuk a mellkaskompressziót, közben figyeltük a légzésfunkciókat. Időközben megérkezett a mentőszolgálat, és nagyon örültünk annak, hogy stabil állapotban adhattuk át nekik a bácsit.” – tette hozzá.

„Ez elég nagy dolog”

„Az idős úr felesége ott volt mellettünk, és láthatóan nehezen dolgozta fel a történeteket, Nem is tudta mi történik, azt hitte, hogy csak rosszul lett a férje. Állampolgári kötelességünk a segítség, és hogy egy emberélet megmaradt, ez szerintem elég nagy dolog” – fogalmazott az egyik hős rendőr, Sörös Gábor. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció