Veszekedés közben szúrta mellkason egy vecsési férfi a 36 éves lakótársát, miután elfogyott az itókájuk. A heves vitájuk egyébként ahhoz képest csendesen lezárult, már a helyszínen kibékültek a felek, azonban a szívtájéki sérülés életveszélyesnek bizonyult.

Italozni kezdtek

A késelő és áldozata együtt dolgozik és együtt lakik a Pest megyei Vecsésen. Az ominózus napon is, 2021. február 26-án, délután a munkájukból mentek haza, amikor úgy döntöttek, hogy hazaérkezéskor alkohollal fognak lazítani egy kicsit. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Vecsésen éltek együtt

Elfogyott a vodka

Az események hamar fordulatot vettek, amikor a párosnak este 8 óra körül elfogyott a vodkája, a pótlásról pedig egyiküknek sem volt kedve gondoskodni. Az egyik azt akarta, menjen a másik a boltba, a másik a társára mutogatott.

Összevesztek

Az üres üveg miatt szóváltás következett, a vitának pedig az vetett véget, amikor a 46 éves férfi egy késsel mellkason szúrta a 36 éves áldozatát. A seb mély volt, de először nem foglalkoztak a sérüléssel.

Ezzel a késsel szúrt

Kibékültek

Furcsa mozzanata a történteknek, hogy a két férfi szinte azonnal kibékült, és mivel úgy gondolták, a sérülés nem súlyos, sem a mentőket, sem a rendőrséget nem értesítették. Segélyhívást végül a az áldozat egyik rokona kezdeményezett, amikor telefonon értesült a történtekről.

Életveszélyes volt a sérülés

Ezt követően a mentők kórházba vitték a 36 éves férfit, a szívtájéki sérülését pedig életveszélyesnek minősítették. Eközben a 46 éves férfit rendőrök vitték be kihallgatásra. A helyszíni szemle során lefoglalták a zacskóba dobott, véres ruhadarabokat és az összes fellelhető kést.

Megtalálták a nyomokat

Letartóztatják

R. Mihály ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya. A késelőt őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Elfogás – Forrás: Police.hu