A Déli pályaudvarról 10:55-kor Oroszlányba indult S12-es vonat (4414) Herceghalom közelében elütött egy embert. A balesetben érintett vonat utasait egy következő vonatra (4424) fogják átszállítani. Baleseti helyszínelés miatt Biatorbágy és Herceghalom között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, ezért a délutáni órákban is hosszabb eljutási időre, kimaradó, illetve rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra kell számítani a győri fővonalon.

Gázolt a vonat

Elgázolt egy embert a vonat Herceghalom határában, az 1-es főút közelében. A szerelvény a baleset miatt nem tud továbbmenni. A rajta utazó több mint kétszáz embernek ezért a törökbálinti hivatásos tűzoltók segítenek átszállni a helyszínre érkező mentesítő járatra. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Délutáni forgalmi változások:

Az S12-es vonatok nem közlekednek, menetrendjük szerint Oroszlány és Tatabánya között pótlóbuszok járnak, illetve a párhuzamos VOLÁN járatokkal utazhatnak, amelyeken elfogadják vasúti jegyeket is. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Pótlóbusz megállóhelyei

  • ​Tatabánya, Autóbusz-állomás
  •  Tatabánya, Bánhida vasúti megállóhely
  •  Környe vasútállomás, Bejárati út
  •  Kecskéd, Faluközpont
  •  Oroszlány vasútállomás 

További változások

  • A Déli pályaudvarról 11:25-kor Győrbe indult S10-es vonat (4924) csak Komáromig közlekedik.
  • A Győrből 13:38-kor a Déli pályaudvarra induló S10-es vonat (4945) csak Komáromtól közlekedik, odáig pótlóbuszok szállítják az utasokat. A Komáromon túli állomásokra utazók Tatabányáig a Győrből 13:56-kor a Keleti pályaudvarról továbbinduló Liszt Ferenc EuroCityvel (EC 145) tudnak utazni. Tatabányán biztosítjuk az átszállást a 14:38-kor a Déli pályaudvarra továbbinduló S10-es vonatra (4945).

Helyreállt a közlekedés Budaörsnél

Csökkenhetnek a késések, délután helyreállhat a menetrend a győri fővonalon. Helyreállították Kelenföld és Budaörs között a korábbi felsővezetéki hibát, így már ismét mindkét vágányon, zavartalanul közlekedhetnek a vonatok. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció