Életének 59. évében elhunyt Bajkai István országgyűlési képviselő.

Fidesz alapító

Bajkai 1988-ban a Fidesz alapító tagja volt. 1990-1994 között Budapest 6. kerületben önkormányzati képviselő, 2014-2018 között Budapest 7. kerületben önkormányzati képviselő és alpolgármester. 2018-tól országgyűlési képviselő. Mindezek mellett az Orbán család ügyvédje is ő volt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Sosem feledik

A tragikus hírt Kocsis Máté közölte a Facebookon: „Bajtárs hunyt el. Régi, jó bajtárs, olyan, aki hosszú betegsége alatt is a munkájának élt. Sosem feledünk, Pista.Isten nyugosztaljon!”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Példakép

„Élmény volt vele beszélgetni. Műveltsége, szerénysége, hite példa lehet mindannyiunk számára! Őszinte részvétem családjának! Isten nyugosztaljon István!” – emlékezett Bajkai Istvánra a közösségi oldalán Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Sikeres jogász

Bajkai István volt Orbán Viktor, Orbán Ráhel és Tiborcz István ügyvédje, aki mögött több évtizedes, sikeres jogászi pálya áll. Bajkai az Andrássy út egyik nem hivalkodó, de elegánsan berendezett, öt szintes villaépületében működő SBGK ügyvédi iroda résztulajdonosa és elnökségi tagja. Az eredetileg gazdasági, szerzői jogi, közbeszerzési és a nemzetközi jog területére specializálódott iroda az elmúlt években nagyra nőtt, több mint 40 főt foglalkoztat – írja az Index.

Ilyen volt régen

Egy egykori Fidesz-alapító úgy emlékszik rá a kollégiumból, hogy értelmes srác volt, de mint mondja ebben semmi különös nincs: a Bibóba csak jó tanulmányi eredménnyel és külön felvételivel lehetett bejutni, így ott eleve válogatott társaság gyűlt össze. Bajkai nem tartozott a véleményvezérek közé, nem ő volt a legaktívabb, de csendesnek és visszahúzódónak sem számított.

Sokoldalú

A Jogászvilágnak adott interjúban Bajkai István sokoldalúságára is fény derült. Foglalkoztatta a kozmológia tudománya, a nagymagasságú repülés története,  az egykori szocialista országok elhallgatott légi balesetei, amikről könyvet is szeretne írni. Kapott pilótaképzést, és nem utolsó sorban szereti a focit. 2004-ben tagja lett a Ferencvárosi Torna Club felügyelő bizottságának, tagja a Fradi krónikásáról elnevezett Nagy Béla Hagyományőrző Egyesületnek, és heti rendszerességgel futballozik egy főleg az FTC öregfiúiból álló csapatban.

Zene szeretete

Másik szerelme a zene. Felesége Bonnyai Apolka zongoraművész, akivel saját elmondása szerint otthon közösen is szoktak zongorázni, de tartanak közös, jótékonysági koncerteket is. Előfordult, hogy Bajkai is fellépett feleségével egy négykezes darab erejéig, de általában inkább csak lapozóként ül felesége mellett, ami egyáltalán nem olyan könnyű tudomány, mint azt az ember elsőre gondolná. 

Ezért lett ügyvéd

Jogászvilágnak 2016 februárjában adott interjúban Bajkai erről az időről ezt mesélte: „Nagyon érdekelt a nemzetközi jog, a nemzetközi konfliktusok elemzése, a biztonságpolitika, a külpolitika, a diplomácia története, de végül az ellenzéki mozgalomban való részvételem miatt távol kerültem az egyetem akkor még más felfogású tanszékétől, így végül az ügyvédi pályát választottam.”

Szakmai pályája

1985 és 1988 között a Nemzetközi Jogi Tanszék demonstrátora, majd 1989-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam -és Jogtudományi Karán. 1991-ben a Southwestern Legal Foundation által szervezett „Academy of American and International Law” képzésen vett részt a Texas Állami Egyetemen. 1996-ban pedig Oxfordban tanult angol jogi ismereteket. 1995 és 1997 között az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében nemzetközi kereskedelmi jogi képzésen tanult. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Díjai:

2015 Kiváló Ügyvédi Munkáért díj
2017 Laurus díj
2018 Tiszteletbeli székely
2019 Széchenyi-aranyérem kitüntetés
2019 ’56-os Hűség a Hazához Ezüst fokozatú Lovagkereszt kitüntetés

Kiemelt kép: Bajkai István – Forrás: YouTube/Heti TV