Elhunyt Návai Anikó, aki számos külföldi sztárral készített interjút a pályafutása során. A magyar származású, Los Angelesben élő újságíró a magyar kereskedelmi csatornáknak, illetve a nagy hazai lapoknak dolgozott. Utolsó éveiben már több médium félreállította, miután plágiummal vádolták meg. 2000-től 23 évig ő volt a Golden Globe-díjakat odaítélő Hollywood Foreign Press Association egyetlen magyar tagja.

Pályafutása 

Anikó Szegeden született, 1973-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ezt követően, 1973-ban kezdett el dolgozni szerkesztőként a Magyar Rádióban. Nyolc évvel később, 1981-ben a férjével, Skorka Györggyel az USA-ba költözött, először Miamiban, majd New Yorkban telepedtek le. Sokan arról ismerték Návait, hogy egyetlen magyar tagja volt 23 éven keresztül, 2000-től kezdve Golden Globe-díjakat odaítélő Hollywood Foreign Press Associationnek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Több médiumnak dolgozott

A tévében is szerepelt, hiszen négy éven át, 2012 és 2016 között a Magyar Televízióban „Szeretettel Hollywoodból” című műsor műsorvezetője volt. Később egy rövid időre a TV2 munkatársa lett, valamint a Nők Lapjában is publikált.

Hirdetés

 

 

 

Vastag Csabával volt közös műsora

2019-ben, a Life TV-n futott Návai Anikó és Vastag Csaba közös műsora, Hello Hollywood címmel. “Mindig is csodáltam őt, hogy ilyen közel tud kerülni ezekhez a nagy sztárokhoz, sőt, baráti viszonyt ápol velük. Egy nagykoncertem utáni fogadáson ismerkedtünk össze, ahol életre szól barátságot kötöttünk. Nagy meglepetésemre meghívott Los Angelesbe a Golden Globe-díjátadóra, s bár azt hittem, egyszeri alkalom lesz, azóta minden évben lehetőségem nyílt ellátogatni erre a jeles eseményre. Idén eszébe jutott, hogy csináljak egy rövid interjút Nicole Kidmannel” – mondta akkor Vastag Csaba Návai Anikóról.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Návai Anikó és Vastag Csaba

Forrás: Instagram

Kitört a botránya 

2023 szeptemberében az újságírót a szervezet etikai kódexének megsértése miatt bocsátotta el a Golden Globe-díjátadó mögött álló cég, miután korábban egy hamis interjút adott le Scarlett Johanssonnal. Pár hónapra rá az újságíró megszólalt az esetről, és kiderült, hogy a Deadline szeptemberben téves információkat közölt róla, a tévedést pedig a Golden Globe is elismerte, és a közleményük szerint békésen váltak meg az újságírótól, aki elmondása szerint már régóta fontolgatta a távozást a díj tulajdonosváltása miatt.

Nemet váltott a fia 

A sztárriporter fia 2011-ben nemet váltott, egy évvel később pedig hivatalosan a nevét is megváltoztatta, s azóta Cadence Valentine néven él boldogan – erről maga Návai Anikó számolt be akkor közösségi oldalán.  Tíz évvel ezelőtt a kaliforniai Northridge Egyetem hivatalos diáklapjának maga Cadence mesélt arról az időszakról, amikor rájött arra, hogy ő valójában egy férfi testbe született nő. A cikkben egyébként az akkor szociális munkásnak tanuló Cadence arról is lerántotta a leplet, hogy az édesanyjának – akit egyébként nem neveznek meg – mennyire nehéz volt elfogadnia azt, hogy ezentúl nem fia, hanem lánya van. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Návai Anikó