Nagy Feró, Judy, Nyertes Zsuzsa, Bay Éva – csak pár magyar híresség azok közül, akik elárulták a spórolás tippjeiket. Van, aki a használt termékekre esküszik, és akad olyan sztár is, aki nagyobb léptékben törekszik a spórolásra. Szükség is van arra, hogy megfogják a költségeket, hiszen régen látott drágulást tapasztalni a magyar boltokban.

Hivatalosan 9,5% a drágulás mértéke

A KSH legfrissebb jelentése szerint a fogyasztói árak átlagosan 9,5 százalékkal haladták meg idén áprilisban az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben főleg az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett legjobban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Élelmiszerek 15%-ot is drágultak

Bár a KSH mérése alapján fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,6 százalékkal nőttek országosan, azért ezalatt a rövid időintervallum alatt is bőven találni gigadrágulásokat. A legdurvábban például a rövidkaraj kilója, és a 10 darabos tojás átlagára lőtt ki, előbbi átlagosan 15,2, utóbbi 15,1 százalékkal lett drágább áprilisra, márciushoz képest – írja a Pénzcentrum.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megugró árak

A csirkecomb kilós átlagára is 14,3 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban, de 10 százalék feletti átlagos árnövekedésen ment át a sertészsír, a marha rostélyos, a fejes káposzta és a bontott csirke is. De a paradicsom kilós átlagára is megugrott 9,4 százalékkal.

A celebeket is elérte a drágulás

A magyarok jelentős része igyekszik spórolni, és ez igaz a híres emberek is. Judy, a GrooveHouse énekesnője az üzemanyagon fogja meg a pénzt. „Rengeteget járunk autóval, és nagyon sok pénzt költöttünk üzemanyagra és parkolásra, ezért elektromos autóra váltottam” – mondta a Story magazinnak Judy, aki víztisztítóval tisztítja otthon a vizet, ezt tölti az ásványvizes palackokba, ami szintén gazdaságosabb.

Esővizet gyűjti

Nem csak Judy az, aki a vízen is spórol. Bay Éva ugyanis az esővizet gyűjti. Elmondása szerint jól beosztja a konyhapénzt, nyugdíjtól nyugdíjig van egy kerete, és azt igyekszik nem átlépni.

5 perc zuhanyzás

„A vízzel is spórolok. Nekem elég öt perc zuhanyzás, és nem szeretem, amikor a férjem feleslegesen folyatja a vizet. Mosogatógépet használok, az gazdaságosabb, és az esővizet is gyűjtöm, azzal locsolom a növényeket.” – ecsetelte Bay Éva, aki sok ételt, többek között a pékárukat is lefagyasztja.

Olcsó tisztítószerek

Van, aki a sztárok közül arra esküszik, hogy nem feltétlen kell mindenből a legdrágábbat venni. Nyertes Zsuzsa elmondása szerint az olcsó tisztítószerek is jók. „Régebben könnyebb volt spórolni. Emlékszem, évekig félretettem a fizetésemből, hogy megvehessem életem első autóját” – emlékszik vissza Nyertes Zsuzsa, aki elmondta, hogy ruhákat már például nem vesz.

Akciós vásárlás

„Annyi van a szekrényemben, hogy míg élek, kitart. A háztartás vezetésén úgy spórolunk, hogy előre összeállítom a heti menüt, és a maradékokból is új étel készül. Ha lehet, akciósan vásárolunk, és a drága tisztítószerek helyett előnyben részesítem a házi praktikákat”- mondta Nyertes Zsuzsa.

Nem szórja a pénzt

Az Őrbottyánban élő Nagy Feró is beállt a spórolók közé, a rocksztár szerint felesleges midnenből a legújabbat venni. „Minden forintköltést meggondolok. Ha például van egy jó telefonom, nem cserélem le csak azért, mert lehet attól jobbat is kapni. Nem szeretem elszórni a pénzt. Ha valamire szükség van, azt viszont megveszem”- tette hozzá Nagy Feró. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Bay Éva, Nyertes Zsuzsa és Feró – BPK-montázs