Megúszhatja a börtönt az a nő, aki tavaly ősszel Olaszországban végzett kegyetlen módon kisfiával. Katalin nem tett eleget a bírósági döntésnek, amely értelmében a kisfiút át kellett volna adnia az édesapának, emiatt külföldre szökött. Egy ideig ismerőseinél húzta meg magát, majd elkövette a szörnyű tettet.

Megölte kisfiát

Mint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, B. Katalin tavaly ősszel, több késszúrással ölte meg kétéves fiát, miután Olaszországba szökött vele. A magyar bíróság ideiglenesen az apánál helyezte el a kis Alexet, az anya azonban nem akarta átadni a gyereket, emiatt mentek külföldre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Pánik a Lidlben

Katalin, aki egyébként korábban pornószínész volt, kegyetlen módon végzett a kisgyermekével, majd egy közeli Lidl áruházba ment, ahol a kasszaszalagra helyezte a holttestet. A kisfiún a pénztáros és a vásárlók próbáltak segíteni, a mentők is a helyszínre érkeztek, de már nem tudták megmenteni a kis Alex életét.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megromlott a kapcsolatuk

B. Katalin és volt párja kapcsolata még azelőtt megromlott, hogy a nő világra hozta a közös gyermeküket. Egyre többet veszekedtek, de egy ideig még együtt éltek. Kölcsönösen alkalmatlannak tartották egymást a szülőségre, és mindketten maguk akarták a kis Alexet felnevelni.

Korábban is fenyegetőzött

A vita odáig fajult, hogy már a gyámügynek, később a bíróságnak is be kellett avatkoznia. Az apa elmondása szerint Katalin többek között olyan kijelentéseket is tett, hogy a kisfiút lelocsolja benzinnel és felgyújtja. A nő ezt később tagadta. A magyar bíróság mindenesetre tavaly ideiglenesen ősszel az apánál helyezte el Alexet, és arra kötelezte az anyát, hogy adja át az apának.

Olasz börtönben van

Ezután ölte meg az édesanya saját gyermekét. A gyilkosság után pedig az olasz hatóság vette őrizetbe a nőt. Katalin azóta börtönben van.

Felületes szakvélemény

Már zajlik a bírósági eljárás, aminek során kulcsfontosságú lehet a pszichiátriai szakértő vélemény. Katalint több, mint egy hónappal ezelőtt vizsgálta meg egy szakember, aki a helyi szabályoknak megfelelően mostanra készült el az értékeléssel.

Nem beszámítható

Massimiliano Scaringella, a kisfiát gyászoló apa helyi jogi képviselője a Borsnak elmondta: Katalin az orvos szerint nem beszámítható. Ez azt jelenti, hogy nem is büntethető, ám az ügy nem ennyire egyértelmű.

Új szakvéleményt kértek

„Az ügyész és jómagam is kiemeltük, hogy ilyen kényes ügyben nem lehetett ilyen felületes szakértői véleményezést készíteni. Erre való tekintettel indítványoztuk a törlését és egy új, testületi szakértői elbírálást kértünk” – mondta az ügyvéd, aki szerint a pszichiáter csakis az életéről kérdezgette a szörnyűség elkövetőjét.

Hangulatváltozásai vannak

Katalin az olasz börtönben meglehetősen furcsán viselkedik. A gyilkosságot tagadja, legalábbis azt mondja, hogy nem emlékszik rá. Ennek ellenére bocsánatkérő levelet is írt a kisfiához, amit az apjának, B. Györgynek küldött el. A kedélyállapota rendkívül szélsőségesnek mondható. Van, amikor harsányan nevet, máskor sírógörcsöt kap és letargikus.

Ő nem az ördög

„Már Magyarországon is vizsgálták a lányomat, és megállapították, hogy nem normális .Szerintem nem börtönben van a helye, a legmegfelelőbb megoldás lenne, ha egy színvonalas kórházba vinnék gyógyulni. Katalin tette szörnyű, de ő nem maga az ördög, hanem egy beteg lány – mondta Katalin édesanyja.

Kiengedhetik a gyógykezelés után

Amennyiben a bíróság nem ad helyt az ügyészi indítványnak, és elfogadja a rendelkezésére álló szakvéleményt, Katalin egészen biztosan nem kerül börtönbe. Ez akár azt is jelentheti, hogy amint a kényszergyógykezelését vezető orvosa arra alkalmasnak nyilvánítja, kiengedik a társadalomba.

Magyarországon kezelhetik

Kérdés, hogy a gyilkossá vált anya gyógykezelését melyik országban végzik, de a legvalószínűbb, hogy Katalint hazahozzák és itt kap majd pszichoterápiás és gyógyszeres kezelést. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszínelés a gyilkosság után