A hétvégén kiemelik a népligeti felüljáró két tartógerendáját, ezért a környéken forgalomkorlátozásra kell számítani.

Vizsgálják a tartógerendákat

Két hossztartó vasbeton tartógerendát emelnek ki május 6-án és 7-én, szombaton és vasárnap a népligeti felüljáróból. A kiemelt mintákon és a feltáruló szerkezeti elemeken szakemberek bevonásával helyszíni és laboratóriumi vizsgálatokat végeznek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Lezárják az utat

A gerendák kiemelésekor az emelést végző daruk és a tartókat elszállító járművek számára szükséges helyet sávlezárással biztosítják. A munkálatokhoz szükséges forgalomtechnikát péntektől építik ki, szombattól pedig a kiemelés idejére lezárják az Üllő úton a centrum felé vezető belső forgalmi sáv pénzverde előtti szakaszát.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Itt lesz sebességkorlátozás

A munkaterület mellett a forgalom egy sávon, sebességkorlátozás mellett haladhat. A Könyves Kálmán körúton déli irányból az Üllői útra balra kanyarodó két sáv közül a belsőből nem lehet majd balra kanyarodni az Üllői útra. A felüljáró alatti parkolóterületek továbbra is lezárva maradnak. A felüljárón a jelenlegi forgalmi rend nem változik.

Máshol áll meg a troli

A 83-as trolibusz megállóját ideiglenesen áthelyezik a Könyves Kálmán körútra, várhatóan pénteken 17 órától hétfőn üzemkezdetig – közölte a BKK.

Felüljárón is van lezárás

Ahogy írtunk róla, a népligeti felüljáró műszaki állapotát feltérképező vizsgálatok február végén kezdődtek, emiatt ideiglenes forgalmi rendet alakítottak ki. Jelenleg a felüljárón a városközpont irányába egy, a városközpontból kifelé változatlanul két sáv járható.

Súlykorlátozás van érvényben

A felüljárón továbbra is biztonságosan lehet közlekedni az érvényben lévő súlykorlátozás figyelembevételével: a 12 tonnánál nehezebb járművek nem hajthatnak át rajta, a BKK által üzemeltetett buszok esetében a 19 tonnánál nehezebb járművekre vonatkozik a korlátozás.

Vizsgálják a szerkezetet

Elsőként az építmény jelenlegi szerkezetének teherbíró képességét vizsgálják meg, hogy eldöntsék, felújítással és állagmegóvással tovább használhatják-e az autósok, vagy esetleg olyan rossz állapotban van, hogy már nem bírja el az óriási terhelést – írja a Blikk.

Nagyon sok autó jár erre

Az Üllői út és a Könyves Kálmán körút találkozása felett átívelő híd napi forgalma hozzávetőlegesen 15 ezer jármű irányonként. Vagyis 24 óra leforgása alatt a hídon mintegy 30 ezer jármű halad át.

Inkább metrózzon mindenki

A BKK ezen felül arra hívta fel a figyelmet, hogy a felüljáró kapacitása a jelenleginél kisebb lesz, ezért a belváros irányába tartóknak a közösségi közlekedést, elsősorban az M3-as metró használatát javasolja. A Népligeti felüljáró állapotának részletes felméréséhez szükséges munkálatok szerződéses értéke kis híján nettó 185 millió forint. A kapcsolódó közbeszerzési eljárásban a legolcsóbb ajánlatot az A-Híd Zrt. adta, ő kapta a megbízást.

Elmaradt a korszerűsítés

Ahogy írtunk róla, sok más budapesti átkelőhöz, hídhoz hasonlóan a népligeti felüljáró esetében is elmaradtak a szükséges korszerűsítési munkák az elmúlt évtizedekben, így a főváros egy újabb felüljárót örökölt, amelynek közlekedési szerepe kiemelt, ugyanakkor rendkívül rossz állapotban van, és mielőbbi felújításra szorul. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Népligeti felüljáró