A Készenléti Rendőrség nyomozói lepték el pénteken a 7. kerületi önkormányzat épületét. Áramlopás miatt tartottak házkutatást. Az DK egyik képviselője azonnal lemondott. Bitcoint, vagyis számítógépes pénzt állított elő stikában az önkormányzat villanyszámláján. 1 Bitcoin 3,5 millió forintot ér a cikkünk megjelenésének pillanatában.

Nyomozók a hivatalban

Pénteken több nyomozó jelent meg a 7. kerületi polgármesteri hivatalban. A Telex.hu azt írja, erzsébetvárosi önkormányzatban a Készenléti Rendőrség (NNI) munkatársai jártak. EZ IS ÉRDEKELHET! A legfrissebb baleseti hírek egy helyen, klikkelj ide és nem maradsz le semmiről

Egy DK-s képviselő után nyomoztak

Bajkai István, volt fideszes alpolgármester és jelenlegi országgyűlési képviselő azt mondta a Telexnek, hogy “az egyik DK-s képviselő, Borka-Szász Tamás irodájában bitcoinbányát üzemeltettek a gépeken, a rendőrök több számítógépet lefoglaltak.”

A rendőrség is megszólalt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda feljelentés alapján lopás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. „A nyomozás során pénteken a rendőrök eljárási cselekményt végeztek a Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata épületében.” – írta az ORFK.

A DK is reagált

A Demokratikus Koalíció közleményében azt írja: “A rendőrség a mai napon áramlopás miatt tartott házkutatást a 7. kerületi önkormányzat épületében – Borka-Szász Tamás azonnal lemondott képviselői mandátumáról és kilépett a DK-ból”.

A polgármester a Facebookon reagált

Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere a közösségi oldalán reagált a történtekre: „Egy párttársam, akivel együtt dolgozunk tavaly nyár óta az önkormányzati kampányban, majd a választási győzelem után az önkormányzatban, csúnyán cserben hagyott. Vagy talán még ennél is erősebben kellene fogalmaznom. Elárult”.

Niedermüller Péter csalódott

A polgármester szerint azért akarták és akarják vezetni a kerületet, mert vannak elveik, meggyőződésük, hitük. Hogy ők nem olyanok, mint a kormány és holdudvara, nem lopnak, csalnak, ügyeskednek. Olyan mértékben csalódott és elkeseredett vagyok, hogy alig tudok mondani valamit, tette hozzá”.

Ordítani tudna

Niedermüller Péter azt is mondta: „Egyszerűen fáj, ordítani tudnék, hogy mi az öreg ördögnek kell ilyen baromságot csinálni?” – zárja bejegyzését a polgármester.

Mi az a Bitcoin bányászat?

A Bitcoin egy modern számítógépes pénz. Nem nyomtatják ki, mint a dollárt vagy az eurót, elektronikusan hozzák létre és úgy is tárolják – a világ minden tájáról számítógépek készítik (bányásszák) egy ingyenes, nyílt forráskódú szoftver használatával. Mivel a Bitcoint készítő számítógépek sor áramot fogyasztanak akkor éri meg Bitcoint készíteni, ha ingyen van az áram. 1 Bitcoin október 16-án 3,5 millió forintot ér a világpiacon

Kiemelt kép: Erzsébertváros Polgármesteri Hivatal – Forrás: nagyvofely.hu