A Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti tagiskolájában múlt hétfő óta nincs fűtés, mert elromlott a kazán. Az iskolában tanuló 110 gyereket először az iskola főépületébe helyezték át, de volt, aki szerint ott nem fértek el, más szerint a tanárok arra panaszkodtak, hogy nem volt tábla a teremben.

Kabátban tanulnak

Most hétfőn egy másik iskolába vitték a gyerekeket, viszont ott az intézmény egy használaton kívüli részére kerültek, amit addig nem fűtöttek. Emiatt hétfőn kabátban ültek a diákok és a tanárok az iskolában, kedden pedig újabb váratlan esemény történt: csőtörés volt a közelben, így nem volt víz az intézményben. A tankerület szerint az ideiglenes elhelyezés alatt is biztosítják a gyermekek zavartalan oktatását-nevelését. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiakadtak a szülők

Elmegyünk egy iskolából, ahol nincs fűtés, egy olyan iskolába, ahol nincs fűtés” – így foglalta össze a Telexnek a több mint egy hete tartó kálváriát egy szülő, akinek gyereke a székesfehérvári a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti tagiskolájába jár.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nincs fűtés

Múlt hétfőn reggel a szülők vették észre, hogy hideg van a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tagiskolájában. Mikor ezt szóvá tették az iskola vezetésének, kiderült, hogy az intézményben elromlott a fűtés. Azt nem lehet tudni, hogy pontosan mikor hibásodhatott meg a rendszer, és ezt az iskola vezetése mikor érzékelte.

Nincs alkatrész sem

A kazán egy olyan alkatrésze hibásodott meg, amit külön kell gyártatni, így nem lehet tudni pontosan, mikor tudják megjavítani. Ezek után a gyerekek nyilván nem maradhattak a fűtetlen épületben, így ki kellett találni, hova tudnák őket áthelyezni.

Nem bírja a radiátort a hálózat

Az egyik szülő ugyan felajánlotta az iskola igazgatójának, ha kell, akkor olajradiátorokra összedobják a pénzt, hátha a diákok így maradhatnak az eredeti helyükön. De erre azt a válasz kapta, hogy az iskola elektromos hálózata ezt a többletfogyasztást nem bírná el, így ez nem opció.

Másik helyre mehetnek

Az iskola vezetése úgy döntött, hogy a tagiskolába járó 110 gyereket átviszik a ligetsori Vörösmarty Mihály Általános Iskolába, ami az intézmény főépülete. Ez az épület nincs messze a tagiskolától, gyalog negyed óra, kocsival körülbelül három perc.

Újabb iskola

Valószínűleg ezek miatt is gondolhatta úgy a tankerület, hogy nem megfelelő a ligetsori iskola a gyerekek elhelyezésére. A szülőket múlt hét pénteken arról tájékoztatták, hogy a gyerekeket hétfőtől átviszik a Vasvári Pál Általános Iskola – Bory Jenő Tagiskolájába. Ez az iskola már nem gyalogtávra van, és ugyan kocsival körülbelül hat percre helyezkedik az előző ligetsori iskolától, de a fő probléma, hogy a belvárosban van, ami a dugók miatt több idő.

Messzire kell menni

Nagy volt a felháborodás a szülők körében, hiszen sokan direkt a körzetükbe íratták a gyereküket, hogy ne kelljen a városba bemenniük. „A buszjárat el is indult hétfőn reggel, majd délután jött az újabb sokk. Kiderült, hogy azt a szárnyat, ahol a gyerekeket elhelyezték, évek óta nem használják, ezért ott csak reggel indították be a fűtést.”

Felújítás van

Ráadásul a szülők szerint az iskolában éppen felújítási munkálatok is zajlanak, ezért nem értik, miért pont ezt az iskolát választották a gyerekek átmeneti elhelyezésére. Az egyik szülő azt sem érti, miért ilyen sok idő beszerezni a javításhoz szükséges alkatrészt.

Még a cső is eltört

Kedden ugyanakkor még egy váratlan esemény nehezítette meg a gyerekek életét az új iskolában, amire már végképp senki sem számított: az épület közelében csőtörés volt, így nem volt víz az intézményben. 11 óra körül tájékoztatták erről a szülőket, így a gyerekeket el lehetett vinni az iskolából, de aki ezt nem tudta megoldani, annak ügyeletet biztosítottak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció