Ahogy azt 1967 óta a budapestiek megszokhatták, a fővárosi hulladékgazdálkodási közszolgáltató a téli kényszerszünet után elindítja éves lomtalanítási programját. Idén Csepelen, február 13-án kezdődött az éves program, majd Lipótváros, Víziváros és a 16. kerület következik.

Indul az éves lomtalanítási program

Ahogy azt 1967 óta a budapestiek megszokhatták, a fővárosi hulladékgazdálkodási közszolgáltató a téli kényszerszünet után elindítja éves lomtalanítási programját. A Budapesti Közművek keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai évente egyszer, külön díjazás nélkül, előre meghirdetett menetrend szerint minden budapesti háztartástól elszállítják a nagydarabos hulladékot. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Lomtalanítás, lombtalanítás

A fővárosi lakosság egyelőre még a hagyományos lomtalanítás során válik meg a lomhulladékától. A házhoz menő lomtalanítás keretében a tavalyi évben a Társaság munkatársai 31 688 tonna lomot gyűjtöttek be, míg a hulladékudvarokban 2213 tonnát. A házhoz menő szolgáltatás sikere többek között annak köszönhető, hogy az FKF a lomtalanítási időpontokat, a körzeteket és a kapcsolódó tájékoztatást is a kerületi önkormányzatokkal egyeztetve szervezi, szem előtt tartva, hogy a konkrét időpontokra lehetőleg minden évben hasonló időszakban kerüljön sor.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tartsák be az előírásokat!

Ahhoz, hogy ez a lakosság számára kényelmes szolgáltatás a környezeti szempontokat és a körforgásos hulladékgazdálkodás elvárásait is érvényesítse, a Társaság kifejezetten kéri a lakosokat, hogy a lomtalanításra vonatkozó előírásokat tartsák be, és csak olyan holmit helyezzenek ki, amely nem károsítja a környezetet és nem gyűjthető szelektíven.

Szervezetten viszik el a lomokat

Kizárólag nagydarabos hulladék helyezhető ki

Vagyis a lomtalanítások alkalmával kizárólag nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútorok, ágybetétek, szőnyegek) helyezhető ki, azonban tilos a lomnak nem minősülő hulladékféleségek kihelyezése, mint például a háztartási hulladék, szelektíven gyűjthető csomagolási hulladék (papír, műanyag, fém, üveg), elektromos és elektronikai hulladék, építési és bontási törmelék (mosdókagyló, fürdőkád, csempe és törmeléke, használt nyílászárók). Kerülni kell a sitt, a föld, a síküveg, a zöldhulladék, a ruhanemű, az ipari vagy szolgáltatási tevékenységből származó hulladék, és a veszélyes hulladék kihelyezését is!

Nem mindegy, mit teszünk ki a ház elé

Szállítás a meghirdetett időpontokban

A lomok elszállítását a meghirdetett időpontban történő kihelyezést követő napon végzi az FKF, gyorsan felszámolva az akadályt és a szennyeződést a közterületeken. A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója a lomtalanítást követően elvégzi az úttest takarítását, de az ingatlan előtti terület és járdaszakasz megtisztítása az ingatlan tulajdonosának, üzemeltetőjének, használójának a kötelessége.

Idén is lesz mit elvinni

Előzetes információk

A lomok kikészítésének időpontjáról és módjáról a Társaság előzetesen, írásban tájékoztatja az érintett lakosságot, a budapestiek a LOMTALANÍTÁS BUDAPESTEN (fkf.hu) weboldalon, térkép segítségével kerület/körzet szinten is tájékozódhatnak a lakcímükre vonatkozó lomkikészítési dátumokról. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Csepelen kezdődött meg az idei akció. Fotók: Budapesti Közművek