Tíz év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Székesfehérvári Törvényszék azt a férfit, aki éveken át saját nemi vágyai kielégítésére használta fel felesége unokáját. A Győri Fellebbviteli Főügyészség közleménye szerint egy 10 éves kislány volt az áldozat.
Ágyba bújt a 10 éves kislánnyal
Az ítélet szerint a kislány sokat tartózkodott a nagymamája és annak férjének a dunaújvárosi lakásában. A férfi jó kapcsolatban volt a neje unokájával, és sok időt töltött kettesben vele. A pótnagypapa ezt kihasználva, 2018-tól rendszeresen nemi cselekményt végzett a gyerekkel. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
A kislány már nem akarta
Különböző jutalmakat ígért és adott is neki, hogy ezt hagyja, illetve, hogy ne beszéljen senkinek erről. Miután a kislány nagyobb lett, egyre jobban zavarta a férfi viselkedése, ezért többször rászólt, hogy hagyja abba, aminek az általa papának szólított férfi nem tett eleget.
Elsírta magát az iskolában
A kislány a traumatikus hatások miatt 2021. február 17-én elsírta magát az iskolában, majd elmondta az iskolapszichológusnak, hogy milyen szörnyűséget művel évek óta vele a nagymamája férje. A gyerek édesanyja másnap feljelentést tett a rendőrségen.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
10 év fegyházat kapott
A bíróság 10 év fegyházra ítélte a vádlottat nemi erőszak bűntette és nemi visszaélés bűntette miatt azzal, hogy feltételesen se bocsássák szabadlábra. Emellett véglegesen eltiltották minden olyan foglalkozástól, és tevékenységtől, amely során 18 év alattiakkal foglalkozhatna, s kötelezték az 1,7 millió forintos bűnügyi költség megfizetésére is.
Súlyosbítást kért az ügyész
Az ügyész súlyosításért, a vádlott védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett. A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a férfi az erkölcsi és a jogi szabályokat is megszegte az éveken keresztül elkövetett bűncselekményekkel, ami a kislány érzelmi fejlődésében sérülést okozott, ezért súlyosabb büntetés kiszabása indokolt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció