Több szabálysértési, illetve büntetőeljárás indult azt követően, hogy szerda este a budai Várban egy tüntetésen a résztvevők a rendőrökkel dulakodtak, miután áttörtek egy építési kordonon.

Innen indultak

Szerda délutánra ismét tüntetést szervezett több civil szervezet a pedagógusok jogállási törvénye, valamint az ellen, hogy a múlt héten a Karmelita kolostor előtt a rendőrök egy könnyfakasztó vegyi anyaggal fújtak le több diákot. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Erre mentek

A demonstráció – amelyen több ezren vettek részt – a Szent István-bazilika elől indult szerda délután fél ötkor. érintették az Alkotmány utcát, s végül a Lánchíd budai hídfőjénél, a Clark Ádám téren ért véget a menet hivatalos része. Innen indultak fel a Karmelita kolostorhoz.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Farkasszemet néztek egymással

Itt már rohamrendőrök sora várta a tüntetőket, akiknek esélye sem volt, hogy eljussanak a miniszterelnök hivatalához. Itt farkasszemet néztek velük a demonstrálók, többször felharsant a „Bűnözőket védtek!”, vagy éppen a „Rendőrállam!” skandálás. Este fél 8 után hangszórón figyelmeztették őket, hogy jogsértő magatartást tanúsítanak.

Felforrósodott a helyzet

Később aztán a tüntetők a Karmelita kolostor egy másik bejáratához mentek, ahol áttörték a kordon első vonalát, majd beszaladtak egy, hivatalosan építkezési területre és nekiláttak a második kordon szétszedésének is. Ez részben sikerült, mivel a túloldalról nyomták a rohamisisakos készenléti rendőrök.

Előkerült a gázspré

Egy darabon azonban sikerült a kordon egyik elemét eltávolítani, ám a rendőrök oda benyomultak és útjukat állták. Ekkor előkerült egy palack vegyi anyag, amivel több tüntetőt lefújtak. Majd lépésről lépésre elkezdték kiszorítani a tömeget. Volt olyan tüntető, aki felmászott az egyik, épület köré emelt állványra.

Később már lenyugodtak

Este nyolc óra körül lecsillapodtak a kedélyek, már csak farkasszemet néztek egymással a tüntetők és az egyenruhások. A Mércének az egyik diák azt mondta, hogy a rendőr letépte róla a maszkját, valamint a haját is megrángatták.

Nem jelentették be a tüntetést

Este kilenc óra körül aztán már végképp békés volt a hangulat. Akadt olyan rendőr, aki már a sisakját is levette, más demonstráló pedig leült. A rendőrség hivatalos összesítése szerint a Karmelita kolostor elé vonuló tüntetést már nem jelentették be.

Rátámadtak a rendőrökre

Ennek egyik szervezője ellen gyülekezési joggal visszaélés miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek. Öt embert, akik a rendőrökre támadtak, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt jelentettek fel a Központi Nyomozó Főügyészségen. Egyúttal jelezték, elemzik a kamerafelvételeket a további támadók azonosítása érdekében.

Megpróbált elmenekülni

Nyolc embert feljelentettek, mert arcukat maszkkal eltakarva vettek részt a jogellenes gyűlésen, egyiküket előállították, mert megpróbált elmenekülni az őt igazoltatni akaró rendőrök elől, valamint egy nőt pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt állítottak elő.

Tele volt veszélyes tárgyakkal

Délután egy belvárosban bejelentett gyűlés helyszínére érkező fiatalnál éles eszközöket és egy ollót találtak a rendőrök, ezért őt az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése vétség elkövetése miatt előállították, büntetőeljárás indult ellene. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünk forrása: Facebook.)