Többen is látni vélték, amint fiatalok egy csoportja veszélyes tárggyal üldöz egy hajléktalant. Nem volt rossz a megfigyelés, azonban mindez egy film cselekménye, amit ott vettek fel.

Félelmetes környék

Október 15-16-án futótűzként terjedt el több médiumban, hogy a 15. kerületi Fő tér a rettegés és a félelem központja lett – kezdődik az újpalotai önkormányzat, az ügyben kiadott tájékoztatása. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Téves információk

Mint írják, ezen információk verekedésekről, hajléktalanok bántalmazásáról, valamint arról szóltak, hogy többször is éles eszközzel támadtak meg egyeseket az érintett területen. Azonban az önkormányzat úgy véli, erősen megtévesztőek az erről szóló beszámolók.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csak egy film jelenetét vették fel

Szintén ide sorolták a Fidesz helyi önkormányzati képviselőjének, Lehoczki Ádámnak egy tévés interjúját, amely szerintük a felületes tájékozódásra utal. Megjegyzik, valóban veszélyes eszközzel  támadott meg egy hajléktalant néhány fiatal a hétvégén, csakhogy mindez egy filmforgatás keretein belül zajlott.

Valós is lehetett volna, pedig nem az volt

Az október 14-15-ei hétvégén ugyanis egy brit stáb forgatott a Fő téren, és ennek egyik jelenetét. Ennek során valóban előkerült a már említett tárgy, amellyel a cselekmény szerint egy hajléktalan karaktert játszó színészt fenyegetett meg fiatalok egy csoportja.

Valaki alaposan benézte

Utóbbit érthette félre a Fidesz helyi képviselője, valamint a helyben élők. Ebből kezdett el terjedni az álhír, holott a teret le is zárták kordonokkal, ellepték a stábautók és a brit rendszámos autók, tehát nagyobb körültekintéssel a helyzet meglehetősen egyértelmű lett volna.

Szóltak a lakóknak

A produkciós iroda tájékoztatása szerint ők időben jelezték a lakosság felé, hogy filmforgatás lesz, szórólapokat dobtak a postaládákba, értesítést tettek ki a lépcsőházakba és parkolókat is foglaltak ezekre az időpontokra.

Mindenkit tájékoztattak

Az önkormányzat végezetül jelezte, hogy előzetesen bejelentkezett hozzájuk a cég, hogy szeretnének forgatni, amelyhez területfoglalási engedélyt kértek, s kaptak, így abszolút törvényesen zajlott minden. A tudás hatalom, a tájékozottság magabiztosságot ad, a félinformációk terjesztése viszont magyarázkodásra kényszerít – summázott az önkormányzat.

Besurranó tolvajok azért akadnak

Persze azért valós bűnügyek is borzolják a helyiek kedélyét: mint a nyáron hírt adtunk róla, többen tapasztalták, hogy ismeretlen személyek rángatták az ajtókilincsüket és próbáltak bejutni hozzájuk. Egy Nádastó parkban lakó férfi szerint a szomszédjához próbált bejutni egy idegen, ám csak az ő és a többi szomszédja összefogásán múlott, hogy ez végül nem történt meg.

Gyanús kopogás

Mint kiderült, a hívatlan látogatók nem tágítanak: a nem sokkal később újabb posztbejegyzésekből derült ki, hogy a helyzet változatlan. „Sziasztok! Tapasztalt valaki olyat az elmúlt napokban éjjel, hogy valaki kopog az ajtón? Erre ébredtem hajnal 3-kor, de mire összeszedtem magam, hogy kimenjek, nem láttam senkit, illetve sötét volt a lépcsőházban is” – írta egy helyi lakó kétségbeesve.

Megkarcolt vasrács

„Vigyázzatok, az ajtót nappal is zárjátok belülről is! Nálunk is megkarcolták a vasrácsot és hallottam, mikor matattak, de mire kinyitottam a lakásajtót, eltűntek, ráadásul a szomszédom nem volt itthon” – írta egy hölgy, aki saját bevallása szerint nagyon megijedt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

(Kiemelt képünkön az újpalotai Fő tér szökőkútja látható, forrás: Google Street View.)