Megdöbbentő tragédia fényes nappal az utcán! Szívinfarktust kapott egy középkörű nő a főváros 8. kerületében, a járókelők közül senki sem segített. Az asszony végül a helyszínen életét vesztette. Ismerősei és munkatársai megdöbbentek a történtek miatt.

Infarktus az utcán

Szörnyű sikolyokat lehetett hallani a napokban Budapest 8. kerületében. Egy 47 éves nő vélhetően éppen ebédelni indult a munkahelyéről, amikor összeesett. Mint utólag kiderült, a középkorú asszony halálát szívinfarktus okozta. Megdöbbentő, hogy a helyszínen senki sem segített a földön fekvő embernek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Senki nem segített

A helyszínről származó információk szerint a Muzsikus cigányok parkjában többen szemtanúi voltak a drámai esetnek, mégsem avatkoztak közbe. Az elhunyt ismerősei úgy gondolják, hogy az asszony életét még meg lehetett volna menteni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Elvesztettünk egy ártatlan, kedves embert”

„Nem volt ott senki, aki tudta volna, hogyan mentse meg az életét. Sajnos, manapság elmennek az emberek azok mellett, akiknek segítségre lenne szükségük.  Figyeljünk a másikra. Elveszítettünk egy ártatlan, kedves nőt, akit meg lehetett volna menteni” – mondta egy gyászoló kolléga.

Felfoghatatlan

„Ágika nálunk dolgozott, az Isten nyugtassa, egy áldott lélek volt. Felfoghatatlan, ami történt. Nem térek magamhoz” – tette hozzá.

Édesanyjával élt együtt

A 47 éves Ágnes nem volt családos, idős édesanyjával élt együtt. „Az anyja is nálunk dolgozik, szegénynek most hatalmas fájdalom ez. Ilyen hirtelen elvesztette a lányát” – nyilatkozta egy ismerős a Borsnak.

A szívmasszázs segíthet

A szakemberek szerint a legtöbb köztéri haláleset olyan hirtelen szívmegállás, ami defibrillálással sem hozható helyre. Ilyenkor az időben megkezdett, szabályos szívmasszázs a célravezető. Ha az emberek ezt tudnák és mernék alkalmazni, megelőzhetően lennének az ilyen tragédiák.

Nagy erőkkel érkezett a segítség

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról korábban, hogy mentőhelikopter szállt le az egri bazilika melletti füves területen. Kíséretében még egy mentőautó és további öt rendőrautó vonult a helyszínre, hogy biztosítsák a helyszínt, félpályás útlezárás van érvényben.  Egy 4 éves gyermek lett rosszul Mint kiderült, egy 4 éves gyermek lett rosszul, hosszú ideig próbálkoztak az újraélesztésével.

Hiába várakozott a mentőhelikopter

A mentőhelikopter több mint háromnegyed órát várakozott, de sajnos hiába: nem tudták megmenteni a gyermek életét.

Sikertelen volt az újraélesztés

„Egy négyéves gyermek újraélesztéséhez vonultak a mentőszolgálat munkatársai Egerben, azonban az újraélesztés sikertelen volt, sajnos elveszítettük őt” – tudatta Deutsch Ákos, Heves megyei vezető mentőtiszt.

Otthonában vesztette életét

A helyiek megdöbbentek a történtek hallatán, többen a helyszín közelében, az utcán szorítottak a kislányért. „A Remenyik utcai otthonában lett rosszul, nem lélegzett, ennyit tudok” – írta egyikük. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció