Tisztítatlan szennyvizet engedett egy szennyvíztisztító telep a Páty és Biatorbágy között található Füzes-patakba, a súlyos környezetkárosítás miatt a Pest Megyei Főügyészség az illetékes környezetvédelmi hatósághoz fordult. Pátyon régóta problémát jelent, hogy a túlnépesedés miatt a szennyvíztisztító a kapacitása határán van. A bővítés pedig nagyon sok pénzbe kerül, amire úgy tűnik, senki nem akar költeni.

A Füzes-patakról van szó

Egy patakba szennyvíz folyik, amelyet pont egy szennyvíztisztító enged a vízbe – írja szerdai közleményében a Fővárosi Főügyészség. A közlemény nem nevezte meg sem a patakot, sem a szolgáltatót, ugyanakkor az MTI megkeresésére megerősítették, hogy a Füzes-patakról van szó.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az ökológiai hálózat része

Az ügyészség vizsgálatot indított az ügyben, és megállapította, hogy a patak részét képezi Magyarország ökológiai hálózatának, és előfordulnak benne a jogszabályok alapján fokozottan védett fajok. Ezért a patak forrásának tövében lévő szennyvíztisztító telep csak szigorú feltételekkel kapott engedélyt a működésre.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Pátyi szennyvíztelep

Fotó: BudaPestkörnyeke.hu

Nem kerülhet a patakba szennyvíz

Emiatt előírták, hogy az üzemeltetés során a felszín alatti vizek minősége nem veszélyeztethető. Az esetleges kockázatos anyagokkal kapcsolatban pedig fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy a felszín alatti víz ne szennyeződjön, és a patakba még váratlan veszélyhelyzet esetén sem kerülhet nyers szennyvíz.

Büdös van a környéken

A helyszínen az engedélyben előírtak ellenére a szennyvíztisztító telephelyének sarkában lévő kifolyó résznél, ugyanott, ahol a patak ered, „jelentősen erős szaghatás volt tapasztalható” – fogalmazott közleményében a főügyészség.

Emberi fekália a patakban

A patak vízfelszínén tisztítatlan szennyvíz nyoma, emberi fekália és szennyvíziszap, vagyis a szennyvíztisztítás után keletkező hulladék volt. A szennyezés terjedelmes szakaszon, több száz méteren haladt előre a közeli város felé, a víz folyásának irányába.

A környéken néha elviselhetetlen a szennyvízszag

Forrás: BudaPestkörnyeke.hu

Veszélyes a lakosságra

„A patak a városban szabadidős tevékenységet nyújtó helyszíneken folyik át, és a város központi részén belefolyik egy másik patakba. Mindez közvetlen veszélyt jelent a lakosság és az élővilág számára, mivel a tisztítatlan szennyvíz folyamatosan szennyezi a felszíni és felszín alatti vízkészletet, amely kétszázszorosára növeli a bakteriális szennyezés értékét” – írták.

Megszólalt a Daköv

Közben megszólalt az érintett cég vezetője is. „Az ügyészség által kiadott közlemény körülbelül másfél évvel ezelőtti vizsgálatra vonatkozik” – nyilatkozta a Hírkapszulának Dely Attila a Daköv Kft. üzemmérnökség vezetője.

A Daköv pátyi telepe

Fotó: BudaPestkörnyeke.hu

A Covid miatt

Dely Attila szerint korábban valóban volt kisebb határérték átlépés a kibocsátott tisztított szennyvízzel kapcsolatban, melynek oka az volt, hogy a Covid-járvány alatt megnőtt az otthoni munkavégzések száma, emiatt jelentősen meghaladta a beérkező szennyező anyag koncentrációja a tisztító tervezett biológiai kapacitását. Ez a helyzet egy leamortizálódott szennyvíztisztítót ért. Így beavatkozás volt szükséges.

Voltak gondok

A Daköv elismerte, hogy a Pátyi Szennyvíztisztító telep tulajdonosát Páty Község Önkormányzatát a vizsgálatok során szennyezéscsökkentési terv benyújtására és végrehajtására kötelezte a Felügyelő Hatóság. Ezt azonban az Üzemeltető az Önkormányzat megrendelésére már végrehajtotta. A nyár folyamán a szennyezéscsökkentési terv szerinti felújítások megtörténtek. A telep jelenleg próbaüzem alatt áll.

Nem lépik túl a határértéket

A Daköv Kft. üzemmérnökség vezetője szerint a nyári szakaszt lezárták. A tisztító telep kibocsátási paraméterei megfelelnek az előírásoknak, sőt jelentősen a megengedett határérték alatt is vannak. – Most a téli üzemmódban való próbaüzemi szakasz következik. Megítélésünk szerint, nem várható télen sem határérték átlépés. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: pátyi szennyvíztisztító – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu