Dióssy Klári szörnyű éveken ment keresztül, ugyanis el kellett temetnie mindössze négyéves kislányát, aki leukémiában hunyt el. A műsorvezető most őszintén vallott a gyászidőszakról.

Elvesztette kislányát

Dióssy Klári, a Ridikül című műsorának háziasszonya rendkívül fájdalmas időszakot tudhat maga mögött. Egyik gyermekét, Adélt 4 éves korában veszítette el, miután a kislány két évig küzdött a leukémiával. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elhunyt az édesanyja is

2018-ban az édesanyjától is el kellett búcsúznia, így hosszú gyászidőszakot tudhat maga mögött. A szegedi származású tévés elmondta, hogyan próbálta túlélni a megpróbáltatásokat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Változtatott az életén

„A körzeti stúdiók megszűnése és a négyéves kislányom elvesztése elegendő indokot adott ahhoz, hogy változtassak az életemen. Bármilyen nehéz volt magam mögött hagyni mindent, a lelkem mélyén éreztem, jót tesz majd a környezetváltozás” – mondta a televíziós.

Egyedül a fővárosban

„Így történt, hogy itt álltam meglett felnőttként Budapesten, család és barátok nélkül egy hatalmas, kihajtogatható fővárostérképpel a kezemben, és eleinte csak arra koncentráltam, hogy túléljem a napokat” – emlékezett vissza erre az időszakra.

Már 9 éves a kisfia

Azóta született egy kisfia is, Máté, aki 9 éves, és előtte sem titkolják, hogy lenne egy nővére. Sőt, Adélról képek is vannak kint a házukban, az édesanya pedig kazettákat is őriz a kislányról, de még nem tudta őket visszanézni.

Gyógyulás a beszélgetés

„A gyászfeldolgozás évtizedeken át tartó folyamat, de magától a témától már nem rettenek meg. Édesanyám, amíg élt, fel volt háborodva, ha a műsorban a vendégekkel bármilyen formában a halálról beszélgettem, s kérdezgette, ezt miért kell nekem. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy azáltal én is gyógyulok, amikor a sorstársaimnak segítek” – mesélte a Story Magazinnak.

Főiskolás kora óta tévézik

Az egyik legszerethetőbb magyar műsorvezető Mezőtúron született 1972-ben. A középiskolát Szolnokon végezte, majd Szegeden, a Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát magyar-ének szakon. Főiskolás kora óta a Magyar Televízió munkatársa.

Harc a leukémiával

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy Szabó Nikoletta három gyermek, köztük a leukémiával küzdő Hunor édesanyja. A három és fél éves kisfiú harca a betegséggel hat hónapos korában kezdődött, azóta gyakorlatilag kórházban tölti az életét. Anyukája mindennap mellette van és reménykedik a gyógyulásában.

 „A betegség elvette a gyerekkorát”

A súlyos betegség sikeres gyógyítása érdekében csontvelő-transzplantációra volt szükség, ami után vérátömlesztést kapott a gyermek, most pedig egy újabb nehézséggel kell szembenézniük. Édesanyja szerint Hunor már nem ugyanaz a kisfiú, aki a betegség előtt volt. Szinte minden napot, ünnepnapot, még a húsvétot is kórházban töltötte. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Dióssy Klári. Fotó: Youtube.