Alföldi Róbert is megszólalt Bese Gergő katolikus pap szexbotrányáról. A színész és rendező szerint nagyon megrendítő ami történt, úgy gondolja, az ilyen történeteket akár meg is lehetne filmesíteni. A Nemzeti Színház egykori igazgatója szerint a Fidesz egykori húzóembere, Szájer József lebukásán sem tudott nevetni.
Megrendítette az eset
Alföldi Róbertet nagyon megrendítette Bese Gergő esete. Mint ismert, a Fidesz kedvenc plébánosáról a múlt héten derült ki, hogy titokban férfiakkal folytat intim viszonyt, mi több, melegorgiákon is részt vett. Sőt, felvételek is készültek róla, amelyek felkerültek az internetre. A dunavecsi plébánost, miután a Válasz Online robbantotta az ügyet, felfüggesztették. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Nem kárörvendő
Egyébként Bese Gergő volt az a plébános, aki Vízkeresztkor felszentelte Orbán Viktor irodáját a Karmelitában, illetve a Megafon székházra ő is kért áldást. Alföldi Róbert a Bese Gergő körül kialakult botrány után azt mondta, nem kárörvendő, nem tud röhögni sem rajta és nem tudja azt mondani, hogy megérdemelte.
Bosszú miatt boríthatott
Sajtóhírek szerint, Bese Gergő kettős élete úgy derült ki, hogy az egyik jobboldali lapnál megismert egy férfit, akivel szerelmi kapcsolatba bonyolódott. A férfi azonban azt hitte, hogy ők egy párt alkotnak, de egy videóban viszont felismerte a plébánost, amint más férfiakkal “szórakozik”. Ezután bosszúból boríthatta az ügyet.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Végtelenül szomorú
“Ha az első reakció után elgondolkozunk, hogy ezek az emberek milyen életet élhettek, szerintem az végtelenül szomorú és nagyon megrendítő. Ennek az atyának, ennek a fiatalembernek milyen élete volt? Én beszorongok ezektől. Én a Szájer-történettől is beszorongtam. És persze némileg ellentmondásos a tevékenységük és a titkos életük. De az egy következő lépés, hogy vizet prédikál és bort iszik, az az emberei történet után van” – mondta Alföldi Róbert a Szeretlek Magyarországnak adott interjújában.
Bese Gergő Orbán Viktor irodáját szenteli fel
Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda
Történelmi film
Hozzátette, hogy „ha ez egy normális ország lenne, ezeket a történeteket kellene filmre vinni. Ezekből a történetekből remek és hiteles történelmi filmeket lehetne forgatni. Ha most lenne egy Shakespeare, akkor a Szájer sztorit biztos megírná, mert ez egy akkora emberi történet. Hogy valaki ennyire kénytelen megtagadni magát, hazudni, bujkálni”.
Hazug élet
“Arról persze lehet beszélni, hogy ezek az emberek kifizetődőbbnek tartják, ha hazudnak és csatornákon másznak le, vagy a párizsi olimpia megnyitója ellen prédikálnak, és közben orgiákra járnak. De a lényeg az mégis csak az, hogy végtelenül szerencsétlen emberek” – mondta a színész-rendező. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Alföldi Róbert és Bese Gergő – A fotó Adobe IA mesterséges intelligencia felhasználásával készült