Nagyon lelkes a 6. kerületi polgármester. Soproni Tamás szerint demokráciából példát mutattak az Airbnb betiltását eredményező népszavazással. A kerületben élők mindössze 20 százaléka vett részt a szavazáson, vagyis ha valódi népszavazás lett volna akkor arról szólnának a hírek, hogy érdektelenségbe fulladt a Momentum akciója. Most viszont inkább az az érdekes, hogy Soproni Tamás vezetésével nyílt utat adhatnak a kormányközeli milliárdosoknak a szállodaiparban, másként fogalmazva: Soproni Tamás kiengedte a szellemet a palackból.
A Fidesz rácsatlakozott a Momentum akciójára
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke tegnap bejelentette: bármilyen eredménye is lesz a 6. kerületi Airbnb-népszavazásnak, kérni fogja a kormánytól annak oszrászos kiterjesztését. A 6. kerületben a választásra jogosultaknak mindössze 20 százaléka szavazott, közülük is csak 3265 lakó mondta, hogy tiltsák be a kerületnek évi 1 milliárd forintos adóbevételt hozó Airbnb rövidtávú lakáskiadást. A polgármester, Soproni Tamás bejelentette, 2026. január 1-től betiltják a kerületben az Airbnb-t. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Soproni Tamáson és a Momentumon röhögnek a NER-milliárdosok
Nagy kérdés, hogy kinek az érdeke, hogy a Magyarországra érkező turisták lényegében csak szállodában találjanak maguknak szállást, magánszemélyeknél ne. Ha Szentkirályi Alexandra valóban elintézi a kormánynál, hogy a momentumos Soproni Tamás kezdeményezte népszavazás eredményeként országosan is tiltsák be az Airbnb-t, akkor a szálloda bizniszben érdekelt fideszes milliárdosok a hasukat fogják majd a röhögéstől. Ide kapcsolódik: Szentkirályi Alexandra az egész országban betiltaná a rengeteg adóbevételt termelő Airbnb lakáskiadást, ha a 6. kerületben pár ezer ember ezt szeretné
A szállodákat működtetők gazdagok kezére játsza a szállás-bizniszt Soproni
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a momentumos polgármester, Soproni Tamás jelentős üzletet dob oda a szállodákat működtető fideszes milliárdosoknak, a kormány pedig szétteheti majd a kezét: ez a nép akarata. Ne feledjük, mindössze 3265 elégedetlen ember szavazott az Airbnb-k ellen, miközben még a 6. kerületben is 2800-an támogatás azok további működését.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kamunépszavazás
Annak ellenére, hogy a népszavazás lényegében kamu-népszavazás, hiszen a hivatalos népszavazásoknak szinte semmilyen formai és törvényes feltételének nem felelt meg, ráadásul a részvételi arány is csúfosan alacsony volt, a momentumos Soproni Tamás tántoríthatatlan. Így fogalmaz a polgármester a kudarcba fulladt projektjéről:
Soproni Tamás boldog
“Terézváros megmutatta, hogy diktálja a tempót a demokrácia gyakorlásában is. Kétszer annyian járultak a (digitális) urnákhoz, mint amennyire számítottam és mint amennyien egy hasonló részvételi folyamatokban általában a szavazóurnákhoz járulnak.” – vagyis még Soproni is elismerte, hogy mindössze 10 százalékos részvételre számított, vagyis akár 1500 ember is eldönthette volna a kamuválasztáson az eredményt.
A nép akaratának magyarázzák
Kamu vagy nem kamu a népszavazás, a lényeg, hogy a polgármester mellett a Fidesz budapesti elnöke is beáll az eredmény mögé, azt a nép akaratának magyarázzák mindketten. Az érdektelenségbe fulladó szavazás ellenére Soproni Tamás nem áll le, ezt írta a közösségi oldalán: “Ígéretemhez híven az október végén tartandó képviselő-testületi ülésre előkészítjük azt a rendelettervezetet, amelynek értelmében Terézvárosban nulla napban határozzuk meg a kiadható napok számát az egyéb és magánszálláshelyek esetén. A rendelet 2026. január 1-jén lép hatályba, így a szálláskiadással foglalkozóknak több mint egy évük lesz felkészülni a változásra.” A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Soproni Tamás- Forrás: Facebook/Soproni Tamás