Ahogy arról itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon már korábban beszámoltunk, két többfős társaság brutális tömegverekedést rendezett július 30-án Érden, egy benzinkúton. A verekedést – amelyről videó is készült, melyet a cikk végén közlünk – két család viszálya robbantotta ki, és az összetűzés során nem kímélték egymást: kövekkel, csövekkel, botokkal és késekkel mentek egymásnak a bandatagok, akik súlyosan meg is sebesítették egymást.

Nyáron történt a balhé

Július 30-án 20 óra körül Érden, az Iparos úton, egy benzinkútnál találkozott össze egymással a két társaság, majd verekedésbe kezdtek. A konfrontálódás során egy 50 éves férfi az életét vesztette, többen pedig megsérültek.

Az Iparos utcában csaptak össze

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Enyingről érkeztek a támadók

A helyiek elmondása szerint több autóval jöttek fel Enyingről Érdre a felfegyverkezett bandatagok, hogy pontot tegyenek egy korábbi, rendezetlen ügyük végére. A verekedés során a harcosok bevetettek mindent, amit csak lehetett: kövekkel, ásókkal, késekkel feszültek egymásnak a rivális bandatagok, és komoly sérüléseket is ejtettek egymáson – írja a Kékvillogó.hu hírportál.

Autós üldözés előzte meg a verekedést

A két banda összecsapása egyértelműen az M7-es autópálya felhajtójánál lévő benzinkúton teljesedett ki, azonban már korábban, néhány kilométerrel arrébb, egy másik kúton szóváltásba keveredtek. A vitájuk ordítozással folytatódott, kergetni kezdték egymást, majd autós üldözésbe kezdtek, a járművekkel többször koccantak is, végül az érdi benzinkúton félreálltak.

Mi állt a verekedés hátterében: üzlet, vagy szerelem?

A szemtanúk korábban egyértelműen azt állították, hogy üzleti okok miatt történhetett meg a leszámolás, mivel az 50 éves áldozat tehetős építőipari vállalkozó volt. Később egy rokon cáfolta a, hogy üzleti vita állt volna a verekedés hátterében. A családtag szerint az enyingiek a fiát, Renátót támadták be, amiért a férfi szerelmi kapcsolatban állt az egyik támadó nejével. Szerinte az enyingiek a szerelmi kérdés miatt jöttek fel Érdre – derítette ki a Bors.

Esküvő miatt robbant ki a balhé

Több mint egy éve házasodott össze egy enyingi lánnyal egy érdi férfi. A házasság költségeit fele-fele arányban tervezték elosztani, a teljes költség 6 millió forint lett volna. Ugyanakkor a házasság megromlott és véget ért, mivel a férj bejárónőnek használta a feleségét.

Elmenekült az asszony otthonról

Nyolc hónapnyi házasságot követően az asszony hazaszökött, mert állítása szerint a férje bántalmazta, megverte. Az enyingiek feldühödtek a hír hallatán, de elnézték a dolgot, mert egyszeri botlásnak vélték a történteket, ám az asszony ennek ellenére sem akart visszamenni a férjhez.

Fát tettek a tűzre

A botrány után az érdiek azzal húzták fel az enyingieket, hogy akkor fizessék ki ők az esküvő költségeit. Ez a felvetés egyáltalán nem tetszett az enyingieknek, kinevették az érdieket.

Ide-oda üzengettek

Az érdi banda tagjai azt sérelmezték, hogy az enyingiek tiszteletlenül beszéltek és bántak velük, olyan kijelentéseket tettek, hogy érdi, “köztiszteletnek örvendő” családfő feleségével háltak. A hergelések felbőszítették mindkét csapatot, így aztán tettlegességig fajult a vitájuk.

Live videóval provokáltak

A brutális leszámolás előtti órákban az enyingiek egy facebookos, live videóval üzentek az érdi ellenfeleiknek: „gyertek, üssünk egyet, kutyák!” – hergelték az érdieket.

Többen megsérültek

A tömegverekedés során egy 50 éves férfi meghalt, ketten életveszélyesen, hárman súlyosan, míg heten könnyebben megsérültek. Az 50 éves férfit a kocsijában érte a szívtájéki szúrás, amelybe nem sokkal később bele is halt. A 36 éves enyingi érdekkörbe tartozó, késelő férfinek kérték a letartóztatását.

Megszólalt az érdi polgármester is

Csőzik László érdi polgármester szerint két család vitáját nem lenne szabad úgy rendezni, hogy közben a felek félállati szintre fejlődnek vissza és középkori módszerekhez nyúlnak.„Elvárom, hogy összehangolt akciók keretében számolják fel ezeket a bandákat, de az a minimum, hogy a városunkba ne tehesse be a lábát ilyen szándékkal egyetlen erőszaktevő sem” – mondta Csőzik László.

12 személyt tartóztattak le

A főügyészség hét enyingi és öt érdi férfi letartóztatását indítványozta a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt.

Mutatjuk az érdi összecsapásról készült videót:

Ide kapcsolódik:

Kiemelt kép: Helyszíni felvétel – Forrás: Police.hu