Kigyulladt az erdő Pilisszentlászlón, a Prédikálószéknél. Az elsődleges információk szerint egy hatalmas villámcsapás után csaptak fel a lángok. Cikkünk megjelenésekor is tűzoltóautók igyekeznek a helyszínre, hogy mielőbb eloltsák az erdőt, mert a száraz avar gyorsan lángra kaphat.

Rengeteg tűzoltó van a helyszínen

Információink szerint szombaton 19 óra körül keletkezett a tűzeset, azóta folyamatosan érkeznek a tűzoltók a helyszínre. Információink szerint a tűz már 1 hektárt érint. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A környéken füstszag van

A környező települések Facebook csoportjaiban azt írják, Szentendrén és sőt Leányfalun is erős füstszagot lehet érezni. “Izbégről nézve volt egy nagyon ronda villám a rövid viharban, fényes, vastag, földre vágó, épp északnyugati irányba. azóta elmentek a tűzoltók arra, az ablakból meg füstfelhőt látni a hegyek fölött, többet is” – írta az egyik szentendrei lakos.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Viharfront

Szombat délután egy hidegfront érte el Budapestet és környékét, több helyen villámlott, az agglomerációhoz közeli Tatabánya melletti Oroszlányban akkora eső volt, hogy elöntötte a pincéket a víz. A Budapesthez közeli településeken nem volt jelentős eső, erős széllel vonult át a vihar, ez okozhatta a villámcsapást is.

Továbbra is marad a kánikula

Az Időkép előrejelzése szerint vasárnap kezdetben sok felhő lesz az égen, több tájegységünkön elszórt záporok, zivatarok is kialakulhatnak, majd napközben már sok napsütésre számíthatunk, és csak elszórtan keleten, délkeleten és délen fordulhat elő egy-egy futó zápor. Élénk, erős lesz az északi-északnyugati szél. Hajnalban 16 és 25, délután 30 és 36 fok között alakul a hőmérséklet.

Tűzőrség

A rendkívüli aszály és forróság miatt tűzgyújtási tilalom van érvényben, még a kijelölt tűzrakó helyeken is tilos tüzet gyújtani. A Budai-hegység erdőit felügyelő Pilisi Parkerdő Zrt. tűzőrséget szervezett. Belegondolni is szörnyű, mi történne a budai oldal házaival, ha egy erős nyugati szél felkorbácsolna egy erdőtüzet.

Teljes tűzgyújtási tilalom

A rendkívüli aszály és forróság miatt tűzgyújtási tilalom van érvényben, még a kijelölt tűzrakó helyeken is tilos tüzet gyújtani. A Budai-hegység erdőit felügyelő Pilisi Parkerdő Zrt. tűzőrséget szervezett. Belegondolni is szörnyű, mi történne a budai oldal házaival, ha egy erős nyugati szél felkorbácsolna egy erdőtüzet.

Három nap alatt, 4 erdőtűz a budai oldalon

A Pilisi Parkerdő által kezelt budapesti erdőterületeken csak az elmúlt három napban négy helyen kapott lángra az erdő: szombaton a Szépjuhászné közelében megközelítőleg ezer négyzetméteren, hétfőn az újpesti Farkaserdőben ugyanekkora területen, a Gyömrői út környékén viszont mintegy húsz hektáron tombolt erdőtűz, most pedig a Pilis-hegységben, Pilisszentlászlónál.

Villám és mennydörgés

A villám nagy energiájú, természetes légköri elektromos kisülés. Keletkezhet felhő–föld és felhő–felhő között is. Áramerőssége általában 20-30 000 amper, de kivételes esetben meghaladhatja a 300 000 ampert is. A villám egy pillanat alatt a Nap felszínének hőmérsékletére hevíti a levegőt, amely hirtelen kitágul és összeütközik a környező légtömegekkel, ez hangrobbanást okoz, ami nagy robajjal jár, ez a mennydörgés. Vagyis nincs villám dörgés nélkül.

1 mp = 1 km

Mivel a fénysebesség sokszorosan felülmúlja a hang terjedési sebességét, ezért mindenféle eszköz nélkül is könnyen meg tudjuk állapítani a villámlás távolságát. A villám megpillantásakor 21-től egyesével elkezdünk számolni: 21, 22, 23, … Ha mondjuk a dörgést „23”-nál halljuk, a hangnak 3 másodperc kellett az út megtételéhez. A másodperceket elosztjuk 3-mal, így közelítőleg megkapjuk a távolságot km-ben, vagyis ha csak 3 másodpercet tett meg a hang, akkor nagyjából 1 km-re csapott le a villám.

Súlyos vízhiánnyal küzdenek

Pilisszentlászló az egyik azon települések közül, amelyet súlyos vízhiány súlyt. 3 héttel ezelőtt napokig nem volt víz a településen, a héten bejelentett vízkorlátozás is érinti most a települést. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – BPK-grafika